Lehet mégsem bírom a stresszt annyira, mint gondoltam. Az elmúlt másfél hétben megint rengeteg energiám van benne mindenbe, mégsem sikerül semmi. Persze lesz ez majd jobb is, és túl fogom élni, ahogy eddig is sikerült, meg az akadályokat is szoktam venni többé-kevésbé, de nagyon frusztrál, hogy amihez nyúlok, semmi nem megy. Lehet az is a baj, hogy nem is érdekel, de attól még jó képességű vagyok, és ne kelljen már oda jutnom, hogy a másodfokú egyenlet megoldóképletét se tudjam! Teljesen szét vagyok esve.

Az aktív hónapom elmúlt. Ebben a hónapban már nincs pénzem a táncra. Teniszre meg keresünk egy negyedik embert (figyelem, felhívás! csütörtökön 15-16h között egy órás teniszezésre a pályabérleti díj negyedéért, 600-700 Ft-ért jelentkezőt várok egy totál kezdő egy régóta teniszező és egy már nem kezdő státuszú ember mellé), mert hárman egyrészt nem jó játszani, a fele pályadíjat meg sokallom egy óráért.

Vezetni nem voltam már majdnem két hete. Így nem fogok májusban végezni vele, pedig nagyon akartam.

Szakmai gyakorlattal kapcsolatban várom a 15-ét, hogy kiderüljön, mehetek-e a B helyre, aztán meg telefon az A helyre... Ha valahogy mindkettő sikerülne, akkor meg szeretném elintézni, hogy az egyiket beszámítsák ősszel kivitelezői gyakorlatnak, aminek következtében meglenne hat kreditem és már csak a kötelező tárgyak lennének vissza. Szóval már csak másfél hét és minden kiderül.

A hétfői nap még szörnyű volt. Három vonatról maradtam le, mert nem sikerült elindulnom 5 perccel korábban. Direkt haza akartam jönni, hogy az utolsó órát egyszer kihagyom, és másnapra jobban felkészülök az acél ZH-ra, de végül nem értem korábban haza, csak egy nagy adag ideggel lettem gazdagabb.

Nincs tehetségem sem affinitásom ezekhez a szerkezetes dolgokhoz. Egyáltalán nem is érdekel, ennek ellenére annyit foglalkozom velük, mint az elmúlt két félévben semmivel, és nem megy. Már egy hete szerencsétlenkedek a vasbetongerenda tervezésével is, mert először elbénáztam, aztán most meg sehogy sem akar kijönni aminek ki kell. Természetesen nem voltam konzultálni, a tanárom meg valószínűleg nem lesz megtalálható már a héten, így az első határidős feladatomat kezdhetem pótdíjjal. Gyűlölöm a pótdíjat és még jobban a pótZH-kat. Lenne már vége! Az egésznek és csinálhatnám amihez kedvem van, de legalább tanulhatnám amit szeretek!

Belevágtam egy kicsit aktívabb életbe. Heti kétszer járok ugrabugrálni - legalábbis egy hónapig, míg van rá pénzem - és hetente egyszer megyek teniszezni.

Első teniszezős élményem elég vicces.
Ott kezdem, hogy természetesen utolsó nap mentem el ütőt venni. Elég skót módjára nem voltam hajlandó kiadni egy csomó sok pénzt érte, és a lustaságom meggátolt abban, hogy több helyre is benézzek, így végül gazdaságossági és kényelmi megfontolásokból levettem a legolcsóbb ütőt a budatétényi Tesco sportosztályán, ami egy junior ütő. SG jót nevetett rajta. Én meg utólag rájöttem, mikor megéreztem, hogy nem tudok elég erőset beleütni a labdába, hogy megnehezítettem a saját dolgomat, mert kisebb az erőkarom... :) Már ezért megérte az elmúlt 4 év!
A játékot élveztem, ide-oda rohangáltam, kb. negyed óra után már azt sem tudtam hol vagyok, annyira elfáradtam. Meghúzódott a lábam, aminek köszönhetően a másnapi tánc kicsit érdekesen ment. De élveztem!
A második alkalomról pedig RB megfeledkezett. Pedig még előző este is szóltam neki, és mondta, hogy persze, jön. Hogy lehet elfelejteni, hogy velem találkozik, és együtt teniszezünk??? :D

A szakest elég sovány volt. Mint kiderült, ez még csak az 5. alkalom volt, hogy ünnepélyes(ebb) keretek között adták át a gyűrűket. Meg is látszott rajta. A földmérő szakest sokkal hangulatosabb volt. Na igen, azért nem mindegy, hogy valami 5. vagy 51. ... Viszont nálunk a díszlet osztályrendekkel hangulatosabbra sikerült. Csodáltam is.
Azt pedig vicces volt végighallgatni, amint mögöttem néhány lány megtárgyalta, hogy XY-nak nem engedtek gyűrűt rendelni, mert nem most diplomázik. Na igen, megvan annak is az előnye, ha az embert nem ismerik.
Amit furcsálltam, hogy a dékán nem mondott egy árva szót sem. Mármint köszöntötte a megjelenteket, de nem mondott semmi beszédet, vagy összegzést, egy kukkot sem, csak átadta a gyűrűket.
Az áltudományos előadást Völgyesi tartotta. Ami meg azért volt furcsa, mert ő geodéziás, akiknek van saját szakestjük, az építőmérnöki szakest meg úgy gondolom, hogy a többieké inkább. Szerintem nem sokan ismerték az "ünnepeltek" közül, mert mi legfeljebb geodézia I-II.-n találkozhattunk volna vele...
Másik, amit hiányoltam, az UVT hivatalos képviseltetése. Voltak a geodéta tanszékről, meg szerkezetesek is láttam, de UVT-s nem rémlik.

A szakest krampampuli tartalma idézte csak a soproni-selmeci hagyományokat. (Erről jut eszembe, hogy a földmérő szakesten Barsi milyen szép összefoglalót mondott a selmeci hagyományokról! Le a kalappal!)

Miután tizenegy órakor lezárták a szakestet, és mivel Picúrral volt egy téma, amit nem lehetett úgy a levegőben lógva hagyni, még egy fél órácska erejéig lementünk a Drönkbe. Ezen a tűzkeresztségen is átestem. Egész jó hely, csak kár, hogy füstös - mint minden szórakozóhely általában - és én meg nem nagyon bírom... :( Lehet rá kellene szoknom a cigarettára. :D

 Hangulatváltozásaimat követni szinte lehetetlenség! Most pillanatnyilag megint remekül vagyok. Voltam ma táncórán. Gábor még mindig nem változott, ugyanolyan szeleburdi, mókás és szórakozott - csak kicsit öregebb. Én is öregebb vagyok.

Szóval volt nyílt óra. Az Örsön. Annyira nem is drága. Még hétfőig megálmodom, hogy van-e kedvem és energiám hetente kétszer lenullázni magamat fizikailag. Igaz, a fizikai fáradtság után mindig úgy alszok, mint akit fejbe vertek, és annál nincs is jobb. Már ezer éve nem mozogtam egy órát - mert a sétálást nem veszem aktív mozgásnak. Mire lejárt az a 60 perc, fájt a fejem, a lában, hányingerem volt... Ha hozzászokok, akkor majd felpörget. Régen is az volt a kedvenc részem, mikor még Bogárdon jártam táncra, amikor hazafele nem érdekelt semmi, egyszerűen boldog voltam és felszabadult.

Úgy néz ki, idén végre lesz valami a teniszezésből is. Találtam három embert mellém, és megfelel mindenkinek az időpont is. Remélem ha hétfőn beszélek a teniszpályás emberrel, akkor még tudok pályát foglalni akkorra. Még soha nem teniszeztem. Vicces lesz, mivel Zsuzsi sem, RBalázs azt mondta, kezdő, szóval SG lehet hogy nem fogja élvezni a  játékot... Bár véleményem szerint kompenzálni fogjuk a látvánnyal és a show-val, amit kapni fog. :)

 Lássuk csak, mi történt velem mostanában.

Kedden tartottak szakmai gyakorlatról tájékoztatót. Mint kiderült, eme csodás és várt esemény csak a közműveseknek volt hasznos, ugyanis nem történt más, mint a VKKT marketingelt: menjünk hozzájuk szakmai gyakorlatra, több mint 50 céggel állnak kapcsolatban, a VKKT-nak van saját támogató programja, amelyet akár ösztöndíjként is fel lehet fogni stb. Egyet nem értek: miért nem lehetett a neptun üzenetbe feltüntetni, hogy adott tájékoztató csak a közműveseket érinti?

Ezzel egy időben volt vasútépítés és fenntartás órám. A félévben az egyetlen, ami valóban érdekel, és ami valóban élvezetes is. Alapjában véve egy fiatal férfi tartja, aki néhány évvel előttünk végzett itt a BME-n és most is tervezői-kivitelezői feladatokat lát el. Úgy érzem tőle sokat fogok tanulni. Kormossal is volt egy órám, és nem értem, az emberek többsége miért nem szereti. Szerintem jól felépítette a mondanivalóját és érdekes dolgokat mondott, ha nem is a legérdekfeszítőbb stílusban.

Így a negyedik év végén az alma mater padjait koptatva érzem csak igazán, hogy ez a szak teljesíthető lett volna négy év alatt. Nekem még van ugye 59 kreditem, illetve a diplomafélév, ami összesen három szemesztert takar ezzel együtt. Olyan két félévet akarok teljesíteni, amilyennek a felét sem nagyon sikerült eddig. Mégis úgy érzem utólag, hogyha akkor jobban odafigyelek, akkor már én is a diplomamunkámat írhatnám. Zavar az is, hogy negyedéves fejjel olyan órákra járok, ahol másodévesekkel vagyok körülvéve. Zavar, hogy nem tudnak csöndben lenni, nem tudnak figyelni. Lehet, hogy két évvel ezelőtt engem sem érdekelt a dolog, az is lehet, hogy egyszerűen csak zsémbesebb lettem, de megvan a véleményem, hogy ha valakit nem érdekel az előadás, nem kötelező bejárni rá. Csak a katalógus miatt zavarni a többit, nem szép dolog. Egyébként egyetemre sem muszáj járni. A héten az szakította el a cérnát, hogy fafal előadáson az előttem levő sorban két lány telefonált. Miközben kedves idős szaktekintély néni tartja a fa tulajdonságairól az órát. Hihetetlen, hogy az alattunk levők mennyivel szenvtelenebbek és szemtelenebbek! A jövő mérnök generációja...

Lehet korsót meg gyűrűt rendelni, meg lesz szakest meg évkönyv. Persze én nem idén diplomázok, de a héten tapasztaltak után eszem ágában sem lesz az alattunk levő évfolyamok szakestjén megjelenni. Lesz gyűrűm és korsóm is, már rendeltem. :)

Túl az év első megmérettetésén, a KRESZ-vizsgán, elkezdtem a héten vezetni is. Nagyon kedves női oktatóhoz voltam beosztva, élveztem az órát. Egy aprócska icipici bökkenő: nem értem el normálisan a kuplungot az autójában... Így az első óra után autó- és oktatócserére lettem ítélve. Ma voltam másodjára, az új autóban. Valóban nincs izomlázam, és nagy valószínűséggel holnap minden fájdalom nélkül fogok tudni felmenni a lépcsőn. Viszont az új oktató mellett nem érzem magamat annyira jól. Teljesen korrekt, egyetlen kifogásom sem lehet ellene, és nincs is, de szeretném vissza a nénit! :'( Miért nem lehet csak autót cserélni?

 Ezt a napot sem egészen így képzeltem el. Gondoltam reggel összejövünk a kis csapattal (infrastruktúra tervezés tárgyhoz engedélyezési terv elkészítése a félév folyamán), hogy kiosszuk a feladatokat, aztán elmehetek a garanciával megjavított hősugárzómért (bírt egy hónapot) és telepítek Civil 3D-t. De aztán mégis mindenki úgy gondolta, hogy jó neki ez az időpont, így a tégla gépemmel a vállamon sétáltam végig a Bécsi út legtávolabbi 2 km-ét negyedmagammal. Ha már ott voltam, meglátogattam Istit a kollégiumban. Vele sem találkoztam november óta körülbelül. Mondjuk nem is lehet vele soha megbeszélni egy normális időpontot, lassan már csak a WoW-ban él. Ha már volt gimis osztálytársak, a héten összefutottam Csillával is a körúti villamoson. Végez idén. Jó neki.

Szóval estére holtfáradtan másztam haza, meg természetesen éhesen, mert azt hittem gyorsan végzünk, tudok majd enni. De csak négy óra magasságában sikerült ételhez jutnom (Isti is a KKK=kajakuncsorgó kollégista fajtából való, soha nincs kajája, csak két napig, ha otthon volt előtte). És akkor gondoltam, hazafele alszom egy kicsit a vonaton. Csakhogy nem úgy van az! Természetesen Budatétényen (Campona) felszállt egy cigánylány egy cigány kislánnyal. Na az a kislány aztán állat módjára tombolt, cipőstül mászkált a plüss üléshuzatokon, kúszott-mászott a vonaton, sikongatott, szaladgált. A nagyobbik rászólt, de sejthetitek mennyit ért, hogyha közben nevet rajta, hogy milyen vicces. És a hab a tortán: jött a kalauz, kérte a jegyet, a lány meg "egy regisztrációsat és egy 90%-osat Ercsiig". Kilencven százalékosat! 45 - negy-ven-öt!!! - forintért utazott haza. A kaller nem kért tőle semmilyen papírt, hogy mégis mi alapján. Rá lehetett volna nézni, a csajon milyen ruha volt, meg aztán milyen telefon a kezében! Biztosan rászorul arra, hogy a rendes jegyár tíz százalékát kelljen csak kifizetnie...

Lényegében semmit nem sikerült ma elintéznem, amit akartam, és minden marad holnapra.

 Kiszámoltam. Még 28 hét, azaz pontosan két szorgalmi időszak, meg aztán egy diplomafélév, ami elválaszt a mérnökasszony léttől. Nincs több dobásom, ezért oda kell figyelnem rá. Ijesztő... Megint elértem azt a szintet, amikor egyszerűen már unok bejárni az iskolába. Gimiben is ez volt a hatodik évben. Ha okos lettem volna, most végeznék, és nem lenne ilyen gondom. De majd most megmutatom. Pedig azt hittem, hogyha elkezdődik, jobb lesz a közérzetem. Mondjuk lehet nem már az első nap után kell várni a csodát.

Mindenkinek: kalandra fel!

Végeztem mindennel erre a félévre. Most február második hetéig szünet. És túlvagyok a +2 vizsgámon is, az egyik szintén sikeresen (egy hibapontom lett összvissz), a másik borzalmas lett, de az majd csak negyedikán derül ki.
Ennek örömére sikerült elköltenem egy Széchenyit, de lényegében semmi olyat nem vettem, amire ne lenne szükségem... Na jó, lehet hogy eggyel kevesebb cipővel is beérhettem volna, de félévente egyszer én is megengedhetem magamnak, hogy költök valamit magamra.

Elintéztük anyuval a hivatalos tennivalókat is, aláírtam, hogy az államnak nem kell rólam gondoskodnia öreg koromban. Szóval addigra össze kell gyűjtenem legalább egy plusz lakásra valóra, hogy majd az albérleti díjakból eltartsam magamat. :)

Írnék még az egyetemről, meg arról, hogy mi mindent kellene tennem az elkövetkező két félévben, de most nincs hozzá kedvem, meg majd két hét múlva kipanaszkodom magamat. Azért annak örülök, hogy az ösztöndíjindexem ha nem is lesz jobb, de századpontosan ugyanannyi. :) A tanulmányi átlagban meg idén döntök csúcsot. Ez van, nem vagyok zseni. De már csak 2 félév.

Tegnap jártam hivatalos okokból a belvárosban. A Kossuth téren is. Ahol mindenhol az EU 2011 nagyon csúnya logója nem egy plakátról mosolygott rám. Nem tudom, ki találta ki, hogy a nemzeti trikolórral írjuk le, "eu" (ami ugye így kis betűkkel még csak nem is helyes), de szerintem minimum vissza kellene vonni az érettségijét.

 A Parlamenten a ködös idő ellenére is, vizesen lobogott az EU 12-csillagos és a mi háromszínű zászlónk. Mindez egyébként csak azért szúrt szemet, mert a piros-fehér-zöldben vakítóan fehér volt a fehér. Eszembe ötlött, hogy biztos most cserélték ki, aztán meg hogy persze, az EU elnökség miatt van. Ami mégis igazán szívmelengető, az a következő látvány volt:

Mondjátok meg, mikor és hol láttatok utoljára ennyire gyönyörű, valódi, teljes egészében (természetesen ha a csavarokat és szögeket leszámítom) fa állványzatot? Szerintem lenyűgöző.

Hét. Na jó, persze nem így értettem, de szerintem vicces. És gondolom szokás szerint ismét csak én nevetek a saját poénomon, de már megszoktam. Természetesen nem összegzem az elmúlt évet sem.

Tegnap éjjel, miután elhelyezkedtem a kis ágyikómban, gondolván, hogy mostmár jöhet a mély, álomtalan alvás, az agyam (ahogy túlspilázottságkor az szokás) mégsem kapcsolt ki, és mindenfele kódorgott. Elképzelni sem tudom, hogy jutottam a végső konzekvenciáig, de megtörtént. Így most ismét van valamim, ami csak marad a fejemben, és valóra úgysem válik.

Van egy ismerősöm, néhány évvel idősebb nálam, férfi. Szoktam vele alkalmanként beszélgetni — sajnos kevesebbet, mint azt szeretném... Szóval már néhány évvel ezelőtt is mondogatta, hogy neki olyan szép terve volt az életre, de nem igazán jött össze. Nemrégiben, egy-másfél hónappal ezelőtt megint beszéltünk, és ahogy lenni szokott miután rékérdezek, mi a helyzet a lányok terén, kilyukadtunk oda, hogy ennyi idős korára már két gyereket akart, és még barátnője sincs (azért talán most alakul neki), és kifut az időből. Nincs még 30 éves. Én meg mindig mondogatom neki, hogy de még amúgy is olyan fiatal, majd lassan eljön az idő, meg a nagy ő is, és ha már nem úgy jött össze az időbeli tervezés, örüljön annak, ami van, ne bánkódjon.
Tegnap ahogy feküdtem az állomási lámpák által bevilágított szobámban éjjel egy-két óra körül, rájöttem, hogy nem is beszélt butaságot... Milyen tökéletes lenne, ha mondjuk egy éven belül férjhez mennék, 2012 nyarán meglenne mindkét diplomám, ősszel lenne kisbabám, néhány évet otthon töltenék, aztán még mindig fiatalon (érteni kell itt: 30 alatt) elkezdeném a karrieremet. És mindehhez már csak egy olyan jóvágású férfi kell, aki addig a néhány évig eltart, és szeret, és szeretem... :S

Tehát maradok a realitás talaján, mivel eltartóképes emberem mostanában nemigen lesz, és (a végén tényleg) karrieristává válok, ahogy azt anno első kedvesem a fejemhez vágta. Az pedig olyan ridegen és kőkeményen hangzik. És én mennyire megharagudtam akkor ezért... Pedig igaza lesz... :S
 

Elmúlt a félév meg a pótlási hét is. Mindenkinek örömteljes beigli-sütögetést, karácsonyi utolsó pillanatbeli ajándékhajhászást és ünnepi sürgést-forgást.

Sikerült befejeznem az eddigi legrosszabb félévemet. Gratulálok magamnak. Pedig 5 héttel ezelőtt még olyan szépen álltam... Sőt! Még két héttel ezelőtt is kielégítőnek találtam a helyzetet. De ez van, lehet hogy én sosem leszek ennél jobb. Bár vicces lesz feleannyi kredittel ugyanolyan ösztöndíjátlagot birtokolni... Mondjuk nézzük a jó oldalát: csak két vizsgám lesz. :) (Bár egy harmadik aláírás simán meglehetett volna, azért annyira szidom magamat...)

Közben hadi titokként egy hétig mászkálok Szolnokra, és ezután még kb. 50 alkalmat szintén. Mert ott van ingyen. Mert ott a legolcsóbb. Persze nem vállaltam volna be, ha meg kellene vennem a vonatjegyet, de számomra sokat számít, hogy kb. összesen olyan negyvenezret fogok megspórolni ha végzek. Majd valamikor egyszer. Első etap januárban. Ha belefér.

Baja
(Forrás: Indafotó)