Eltelnek a napok, és nem tudom, hova tűnik az sok(?) idő..

El akartam menni fogorvoshoz — akit Egyesek sámánnak tituláltak —, de az ajtóra csak az volt kifüggesztve, hogy bizonytalan ideig nem rendel. Most kereshetek mást.

Nem hittem, hogy valaha ezt valóban komolyan fogom gondolni, de utálom a BME-t. Őszintén. A tanárok többségét nem érdekli, hogy valamit át is adjon a tudásából (mert azt minek), nem tudnak órát tartani, nem tudnak tanítani, a követelmények meg le vannak fektetve és csináld meg ahogy tudod, egyedül. Ráadásul évről évre rosszabb. Vannak személyes tapasztalataim nem egy tanárral kapcsolatban, akiknél mikor néhány évvel ezelőtt először hallgattam tárgyat, imádtam hozzájuk bejárni, rendesen elmondták mit kell csinálni, ezért aztán a következő tárgyakat is hozzájuk vettem fel, de évről évre egyre kevésbé érdekli őket az egész.. Tehát egyre több munkával egyre rosszabb jegyeket kapok.

Őszintén mondom, hogy aki élni akar, az nem jön a BME-re építőmérnöknek, mert teljesen el tudják venni a kedvét az egésztől. Persze sok az ellenvélemény, hogy de mégis BME, meg a presztízs, a hírnév, és az mennyit fog jelenteni (persze vannak, akik valószínűleg jobb képességűek vagy egyszerűen csak szerencsésebbek nálam, és nem szenvednek ennyit). Én viszont egyre kevésbé érzem így. Csak egyre öregebbnek érzem magamat, és nem hiszem, hogy valóban olyan tudást kapnék, amit később tényleg hasznosítani fogok.

Hajrá még egy év félárú utazás! Egyáltalán nem örülök neki. Utálom a kudarcokat, és ez megint csak egy pofon, amitől nem leszek sem jobb, sem szebb, vagy okosabb. Csak olyan érzésem van, hogy fecsérelem az életemet és beleragadtam egy nyúlós cuppogós fekete maszlagba, amiből alig tudok kikecmeregni. Persze lehet mondani, hogy én feladós vagyok, meg mindig csak nyavalygok ahelyett hogy csinálnám a dolgomat, meg nem próbálom elég keményen (try harder).. Gondoljon mindenki, amit akar. Én megteszem a tőlem telhetőt.

A dékán mondta diplomaosztón, hogy várja vissza a diákokat másik képzéseken stb. De őszintén, kinek van kedve IDE visszajönni? Mert nekem biztosan nincs. Csak egyszer szabaduljak ki innen, aztán soha be nem teszem a lábamat még egyszer. Legalábbis nem az Építő Karra.

SG-nek örülök, hogy végez már. Van még remény.

Egy tökéletes hétvégére

Voltam meglátogatni PBr-t. Komolyan, minél többször találkozom vele, annál jobban szeretem. Péntek este leutaztam Nyugatra. A hidegben hazasétáltunk, ami meglepően jól esett. Szombaton elmentünk lányok módjára vásárolni, mert az jó, és nagyon jó üzletet csináltunk. Komolyan. Aztán életemben először ettem mexikóit (és akinek jól megy, azt meghívják ;) ). Ketten kétfélét kértünk, amiknek csak a felével bírtunk, csomagoltatva a fél városon hazacipeltük, és még másnap is abból ebédeltünk. Mitől különleges a mexikói? Szerintem egy tortillalapba pakolt lecsóról van szó, amihez adnak babpürét meg avokádókrémet. Az avokádónak rettenetzöld színe van, de az íze sokkal-sokkal jobb, mint azt ránézésből vártam.

Jól belaktunk. Én órákig nem bírtam megmozdulni sem. Egy Maci Laci egész estés film alatt szunyókáltunk egy kicsit. Olyan este kilenc óra felé elkezdtünk készülődni az estére. Eddig én őszinte ártatlansággal hittem, hogy ez csak a filmekben ilyen körülményes, de nem. Kb. éjfélkor (egy tál müzli után) sikerült elindulni a játékterembe, hogy dartsozzunk. Megjegyzem, ezelőtt még azt sem műveltem. Végül persze PBr nyert szoros versenyben 6:5-re. De egyszer dobtam 117-et!!!! Aztán hajnalig táncolás, hazasétálás, reggelizés, alvás. Azért az a bulizás kicsit ijesztő volt, meg felnyitotta a szememet, ami nem baj. Kell itthonra dartsgép!!!

Köszönöm a csajos estét. Ha jól belegondolok, ez volt az első ilyenem. Majd remélem megismételjük.

Állásinterjú

Voltam ilyenen is. Nagyon tanulságos volt, hogy már azt sem tudom, amiről azt hittem, hogy egész jó vagyok benne. Mivel ebben a félévben egyetlen nagy projektem van, amivel egy többéves küldetés végére szeretnék pontot tenni, nekiülök feleleveníteni a nyelvtudásomat. Bár nagyon nem tudom, mire fogok menni vele, mert egy nyelvtudás csak akkor lesz jó, ha használod. Én meg hol használnám? Amíg nem beszélsz jól, nem vesznek fel, de csak akkor fogsz tudni jól beszélni, ha kell használnod. Ördögi kör.

Minden esetre akinél voltam interjúzni nagyon rendes volt. Egy humánerő közvetítő cég. Mondta a nő, hogy csiszoljam a nyelvtudásomat, és amikor úgy gondolom, hívjam fel, meginterjúvoltat még egyszer, és keres nekem jól fizető állást. (Kétszer annyit ajánlott, mint amit én gondoltam, hogy olyan munkáért fizetnek.) Habár lehet, hogy nem szakmabeli, de amíg kijutok innen, fantasztikus lenne.

Kacsintgatok még egy kétéves tervvel. Még van két hetem eldönteni. Erősen töröm az okos kis buksimat rajta. Tudnék írni természetesen pro-kontra listát, de annál is csak elméletben olyan egyszerű összevetni a két oldalt.

Azért jó szakmai gyakorlaton lenni, mert írhatok olyan dolgokról, élményekről, amikről egyébként nem írhatnék. :)

Volt egy tárgyalás az irodában — legalábbis ők annak nevezték. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok profi tárgyalástanból, és a tárgyalási protokollal sem vagyok teljesen tisztában, de azért ami ott volt, annál még én is jobbat tudtam volna alakítani... Lehet, hogy a Vállalatot képviselő személy csak a tárgyalás előtt tudta meg, hogy neki kell érvényesíteni az érdekeket, de egy tárgyalás akkor is egy speciális ceremónia, ahol vannak keretek, melyeket illik megteremteni. Kíváncsi lennék a spanyolok benyomásaira és véleményére, miután elmentek... És ezt nem rosszindulatból mondom, de láttam már magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési tárgyalást, szóval tudom, miről beszélek.
Felsorolás jelleggel néhány dolgot megemlítek, mindenféle sorrendiség nélkül, amikre illenék figyelni:

• Tárgyaláson nem jelenünk meg pólóban.
  Teljesen mindegy, hogy hány résztvevővel tárgyalunk, zakó+ing, de minimum ing a kötelező viselet. Nem pedig póló. Még rosszabb a helyzet, ha mindenféle angol szövegek virítanak a mellkason, vagy kedvenc rockbandánk képe. Az öltözetnek a nonverbális kommunikációban egy tárgyaláson nagy szerepe van. Ha a vállalatot képviseljük, az nem egyszerűen az érdekek szóbeli kifejezését jelenti, hanem mi testesítjük meg az egész vállalatot, mi leszünk a vállalat arca. Ha egy idétlen pólóban jelenünk meg, komolytalanná tesszük magát a céget, és ezzel a megbeszélést is.
• Ha előzőleg a gyakornokokkal iratokat rendszereztettünk, amiket aztán majd átszállítanak egy másik helyiségbe, akkor azok az iratok a tárgyalás megkezdése előtt kerüljenek ki a tárgyalóból, de legalább úgy legyenek elpakolva, hogy az a közlekedést ne akadályozza.
• Amikor egy tárgyaláson három fél képviselteti magát, akkor egyik se legyen több fővel jelen a szükségesnél. Legyen egyensúly, és ne forduljon elő, hogy egyik fél három, másik kettőt, a harmadik meg hat főt (amiből ténylegesen max. hárman szólnak hozzá a témához) sorakoztat fel.
• Gyakornokokat nem a tárgyalóasztalhoz ültetünk.
  Ők úgysem tesznek hozzá érdemben a megbeszéléshez, csak megfigyelik az eseményeket.
• A tárgyalóasztalra az italokat (kávé, tea, ásványvíz, üdítő) röviddel a tárgyalás kezdése előtt illik kitenni, és nem a tárgyalás alatt ezzel zavarni a megbeszélést. Tárgyalóasztalra, sem a teremben másik asztalra sosem teszünk ételt. Tele szájjal nem lehet beszélni, és megbeszélés közben nem sétálgatunk, mert fontos dologról maradhatunk le.
• Tárgyalás előtt fel kell készülni, miről lesz szó, mit akarunk megkérdezni, átnézzük az információkat. Ezzel a hatékonyság nagyban növelhető. Nem pedig a tárgyalás alatt telefonálgatunk ilyen meg olyan adatokért.
• Olyan ne forduljon elő, hogy valamelyik illetékes nem jelenik meg a tárgyaláson, mert úgy a többi fél nem tud minden részletre kitérni.

Minőségbeli különbség van egy menedzsertárgyaláson az itt tapasztaltakhoz képest. Természetesen gondolom, hogy nem így megy minden mérnöktárgyaláson. Ha mégis, akkor én üdítő színfolt leszek tárgyalási hatékonyság terén. Imádom a tárgyalásokat, szeretek szervezkedni-rendezkedni, és csinosan kiöltözni is. :)

Túl a szakmai gyakorlat felén. Felmerült bennem egy-két gondolat.

A soproni PFT-n most vannak újonnan felvett fiatalok. Következtetés: nekem itt mostanában biztosan nem lesz helyem.

Van egy technikus kb. egy fél éve. Jó fej, de amikor kiderült, hogy két évvel fiatalabb nálam, eléggé erőt kellett magamon vennem, hogy ne zuhanjak meg... Na nem mintha a megzuhanás nálam komolyabb hosszan tartó depressziót vagy szuicid hajlamot okozna. Többször előfordult már, amikor jobban belegondoltam, hogy velem egy idős — és mint kiderült, mostmár nálam fiatalabbak is — több éve dolgoznak, építgetik a jövőjük alapját, míg én az iskolapadban ülök, és csak elrepülnek felettem az évek. Aztán amikor majd kikerülök (még egy év), akkor lényegében hozzájuk képest hat éves lemaradásban leszek, teljesen nullán. Nem az zavar, hogy bíztam az eszemben, és a jövőmet a szellemi tőkémre alapozom, hanem mind inkább az, vajon megéri-e hat év? Az nagyon sok. És azt is figyelembe kell vennem, hogy amikor végzek és lesz állásom, egyáltalán nem fogok többet keresni náluk. Akárhogy is nézem, kezdő mérnökfizetés kb. százötvenezer. Többszázezres fizetéshez kapcsolatok kellenek, ami nekem nincsen. Legalábbis nem azon a szinten. Ilyenkor jön minden értelmes embernél a "na igen, de hosszú távon mégis csak egy diplomával kezdesz, ami egyáltalán nem mindegy" indoklás, amire én annyit kérdezek: mikor láttak utoljára olyat, hogy valaki alulról indul, és a végén valahol a vezetőségben köt ki? Persze megint csak a fizetés oldalát nézem a dolgoknak, de ilyen ez a kapitalista XXI. század; a pénz beszél. Annyi mindent szeretnék, és minél közelebb vagyok hozzá időben, annál inkább érzem, hogy maradok a középszerűben, hiába az ambícióim. Mennyiszer hallom azt is, hogy "ha Neked nem is fog sikerülni, majd a gyerekeidnek jobb lesz, mert te biztos hátteret nyújtasz nekik". De valljuk be őszintén: kit érdekel, hogy mi lesz a gyerekeimmel? Én most akarok élni, magamnak akarok jó életkörülményeket — amibe aztán természetesen belekerül a következő nemzedék, de nem ők a cél. Én ennél önzőbb vagyok.

A fiatal gárda mérnök tagjai a hidász és a szakaszmérnök. Tavasszal vették fel őket. Mindkettőjük esetében igaz, hogy az álláshirdetés öt éves szakmai tapasztalatot írt elő, amivel egyikük sem rendelkezett, de hogy versenyben maradjanak, alacsony bérigénnyel rukkoltak elő. Bejött nekik. A hidász nekem kicsit fura egyéniség, de nincsen vele semmi gond. Amúgy az apja is hidász, tehát azért ha papíron nincs is meg az az öt év, valójában egész sokat látott. Vasút iránti elhivatottsága nem igazán van, de a szakmáját úgy vettem észre szereti. Ez egy piros pontot jelent.

A szakaszmérnökkel viszont én nem vagyok megelégedve. Nem azért, mert teljesen sötét lenne, vagy képtelen volna minőségben megfelelően elvégezni a munkáját, hanem mert én úgy látom, hogy semennyire nem érdekli, amit csinál. Ez azért dühít, mert olyan helyen van, ahova akár én is kerülhettem volna (és itt sok a ha, de leginkább ha két vagy másfél évvel korábban végzek, ha ötéves képzésben végzek, stb.). Egyáltalán nem értem a kiválasztási rendszert sem, illetve hogy a humán hogyan szelektált. Vagyis de, értem, sajnos. Annyi ismerősöm van, akik elkötelezettek a vasút iránt, akik szeretik, és tényleg előrébb akarják vinni a vasparipa ügyét, és akkor azt kell látnom, hogy a friss felvételes teljesen közömbös. Elkeserítő. Tényleg ennyivel fontosabb, hogy kevesebbet kelljen kifizetni, mint az, hogy valaki szívvel-lélekkel, magát 110%-osan az ügynek szentelve végezze a dolgát? Illene megfontolni, hogy hosszú távon vajon melyik éri meg jobban.

Eszembe jutott, amit anyu mesélt: A START-nál (pl. jegyvizsgálók) minőségi cserét hajtottak végre, ami azt jelenti, akinek nincsen érettségije, elküldjük és helyettük érettségizett fiatalokat állítunk a közösségi közlekedés szolgálatába. A minőségi csere olyannyira minőségi lett, hogy az addigi vasúti légkör teljesen odalett. Vannak közöttük barátok, meg haverok, de nem jellemző az az összetartás, közös szellem, mint annak előtte. Kicsit olyan, mintha most a GYSEV ugyanezt csinálná.

Egyelőre ennyit osztok meg. Összességében nem valami rózsás a helyzetem. Jó lenne legalább annyit keresni, mint egy mozdonyvezető. Álmodik a kisleány...

Leköltöztem Sopronba egy hónapra. Utálok cipekedni meg cihelődni, ezért lett nekem is gurulós táskám. Pontosítva gurulós sporttáskám, de valljuk be, ez azért egy elég groteszk fogalom... Minden esetre örülök a kerekeknek, és hogy nem a saját fizikai erőmmel kellett megszenvednem a leköltözést. Meg vettem végre most már egy hátizsákot is, amit szintén évek óta akarok - természetesen VU-kitűzővel megspékelve.

A négy hétből túl vagyok az elsőn, és elmondhatom egészen őszintén, nem sok mindent csináltam.

Első nap azzal kezdődött, hogy bementem a humánra a Kedves Nőhöz, csak időpontot nem egyeztettünk előre. Ezért gondoltam, nem lövök mellé a nyolc órával. Végül kilencre kellett visszamennem. Elég borús volt az idő, elüldögéltem egy padon a Deák téren, ahol egy galamb szépen békésen körbeeszegetett. Mindegy is, visszamentem kilencre, aztán ott akkor kiderült, hogy valójában csak fél tizenegykor tudják megtartani nekem a balesetvédelmi oktatást. Addig a többi gyakornok elkísérésénél voltam jelen. Így történt, hogy meglátogattam a gépészet épületét, meg a humán ügyfélszolgálatát.
Maga az Igazgatóság épülete nagyon szép. Tényleg megadták a módját, milyen is legyen belülről az épület, hogy tükrözze a szellemiséget. Oklevelek a falakon, GYSEV-zöld szőnyeg a lépcsőn, az irodákban GYSEV naptárak, plakátok...

Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. részére, amely Sopron Virilistájaként a város iránti elkötelezettségről, tisztességről és megbízhatóságról tanúbizonyságot téve 2003. évben a befizetett helyi adók révén kiemelkedő mértékben járult hozzá a közterhek viseléséhez, a város gazdagodásához.
Mi a szösz, már azért is oklevél jár, ha befizeted az adót? :D

Végül 11 órára értünk ki a PFT épületébe. Ott a tűz-, baleset-, környezet- és munkavédelmi oktatást megtartották. Nem volt olyan hosszú idő, mint vártam. Aztán hirtelen jött ötlet, hogy este síncsere lesz, van-e kedvem menni nézni. Naná! Így haza is küldtek. Este kimentem Sopron Délibe a síncserére az éjjeli vágányzárra, kipróbáltam a BCS-t is. :) Csak olyan sügér tudok én is lenni néha! Itthon felejtettem a zseblámpámat... Pedig direkt hoztam, hogy szükségem lehet rá akármikor. Természetesen letenyereléssel kezdtem a kiérkezésemet. :) De legközelebb már nem fogom elfelejteni ezt sem.

Amúgy teljesen kiakadtam, mikor megtudtam, hogy 6-14h a munkaidő. De aztán rájöttem, hogy egészen jó, mert lényegében az egész napom szabad, és azt csinálok, amit akarok. Ráadásul ha még azt is figyelembe veszem, hogy én eleve nem szoktam délnél előbb felkelni, tényleg nem veszítettem semmit. Legfeljebb hogy így legkésőbb este 11kor fel kell lőni a pizsamát, különben nem tudok felkelni.

Az éjszakai vágányzár miatt kedden nem is kellett mennem, szerdán meg azt mondták, áramszünet is meg vasutasnap is lesz, tehát úgy sem tudnék mit csinálni, maradjak otthon (az igazat megvallva azért nem kellett olyan nagyon győzködni).

Csütörtökön teljes napot voltam benn, megkaptam egy gyönyörű szép Excel táblát kitöltésre. Na az egy ocsmány meló. Gyűlölöm az ilyet, amikor komolyan semmi értelme az egésznek. A felújított gotthárdi vonal megvalósulási tervei alapján kötelező adatbeszolgáltatás az NKH felé. Szerintem a kutya se fogja megnézni, csak hogy kilóra megvan-e. Szóval azt csináltam reggeltől estig. Amiben csak az volt a furcsa nekem, hogy megkaptam az egyik pályamestertől azzal az indokkal, hogy "holnap nem leszek, ezt és ezt és ezt kell csinálni, ide ezt meg ezt kell beírni". Végül rajtam maradt aznapra az egész. Nem kell félreérteni, énnekem nincs semmi bajom a feladatokkal, de mondjuk ha nekem adta, az ne azt jelentse, hogy akkor neki semmi dolga, csinálhat amit akar... Különösek ezek a soproniak, minden esetre.

Pénteken konkrétan semmit nem tudtak mondani, hogy mit csináljunk, ezért már fél 11-kor azt mondták, kellemes hétvégét, lehet hazamenni.

Van még egy srác a BME-ről itt gyakornokként. Ő is nagyon furcsa. Nem tudom, hogy velem van-e a baj, de egyszerűen nem tudom rávenni, hogy beszélgessen velem. Teljesen ki vagyok akadva, hogy csak próbálkozok, de nem találom meg vele a közös hangot. Mondjuk nem is töri magát, hogy segítsen nekem...

Az irodában vannak hárman kb. ötvenesek és három fiatal srác. Mindegyik el van a maga társai között. Én meg csak fülelek. Minap megkaptam, hogy megszólaltam, hogy "jé, tudok beszélni is!". Amúgy szoktam én beszélni, nem is keveset, de nem tudok hozzászólni a dolgokhoz... Majd csak megváltozik.

A másik ilyen, hogy kérdezzek csak nyugodtan. Még soha nem volt ilyen gondom, hogy nem tudtam volna kérdezni, de most?! Úgy érzem, hogy amit tudok, azt minek kérdezzem meg, azon kívül meg nem tudom, mit lehetne kérdezni. Valószínűleg persze ezzel nem teszek hozzá semmit és nem motiválom a közlési és tanítási vágyaikat... Szóval valahogy nem találom a helyemet, pedig én egy kedves lány vagyok, és közlékeny is, meg érdeklődő is, de most nem megy. Remélem a következő hét jobb lesz ilyen szempontból.

Még annyit a gyakorlatról, hogy az irodában vannak hatan, és ez pont az a létszám, ami elfér. Azzal, hogy vagyunk ketten gyakornokok, már sokan vagyunk. Már a plusz egy fő is sok, ha senki nincsen irodán kívül. Pénteken reggel pl. az volt, hogy én előbb értem oda a másik gyakornoknál, volt egy szabadságos, tehát én elfoglaltam az ő helyét. Megjött a másik gyakornok, és szabályosan nem volt helye, csak ott állt szegény szerencsétlen a szekrény mellett, és nézett, hogy akkor ő most mit kezdjen magával. Persze szóvá nem tette, türelmesen kivárta a sorát, mire valaki távozik, de akárhogy is nézzük ez egy elég idióta helyzet. 

Briginél lakom, és egyszerűen imádom a lakását! :) Egy napos szenvedés után már a laptopjából is sikerült egy wifit kifacsarnom, amitől aztán most már nekem is olyan szélessávú internetem van, hogy alig fér be az ajtón! Büszke vagyok magamra, hogy ezt sikerült megoldanom. Annál is inkább, mivel a mobilnetem egyáltalán nem akar itt működni.

Volt egy kedves kis tárgyam, amit vízmérnöki gyakorlatnak neveztek. A félév folyamán volt belőle több alkalommal vízlabor, aztán a vizsgaidőszakban kiírtak egy VKKT labort, és ezen túl még három napot töltöttem el vízmérő táborban. Nem tartozott a kedvenc tárgyaim közé a maga 17-20h órarendi idejével.

A korábbi VKKT laborról nem voltak jó tapasztalataim, és ezért nem is nagyon szívesen mentem. De amennyire negatívan álltam hozzá, kellemesen csalódtam: a labort vezető is nagyon kedves volt, és korábban is végeztünk. És szerencsére megtudtam, hogy nem is kell nekem gumicsizmát venni.

A kötelező társasági háromnapos programhoz szintén nem volt kedvem. Hiába csak három nap volt, valahogy szétzúzta az egész vizsgaidőszakomat. De aztán az is egészen jól telt, szorgalmasan mértünk minden nap, minden nap elkészítettük az utómunkát is, gondolván akkor utolsó nap már csak be kell adni, és mehetünk is. Persze ez sem így volt, mi hagytuk el utoljára a táborhelyet, mert az egyik srác nem mondta el a feladat felét.

Első nap a Morgó-patak végigmérése nagyon jó választás volt. Igaz, hogy a csomagolt ebéd két darab rántott párizsis (nem, nem rántott húsos) zsömlében merült ki, de amikor a tanárnak eszébe jutott félúton, hogy a táborban hagyta a mérőeszközt, amire szükségünk lesz, és ott hagyott minket majd' másfél órára az út szélén, azért az mókás volt.

További tapasztalat: Gödön nagyon finom fagyit árulnak!

Voltam vizsgázni Vasútépítéstan és fenntartás c. tárgyból. Érdekes tapasztalatokat szereztem...

Reggel nyolc óra helyett fél kilenckor kezdődött a vizsga. Volt egy hatvanhárom tételes tételsor, abból végül az írásbelin négyet kérdeztek, mindegyik tanár részéből kettőt-kettőt. Ezzel egy óra alatt kb. lehetett is végezni. Gondoltam lesz eredményhirdetés dél körül, akkor még mindig ott a fél napom tanulni. Persze, ahogy én azt elképzeltem...

Az első meghökkentő esemény, hogy az írásbeli eredményének várható időpontja délután három óra. Megjegyzem, nem voltunk negyvenen vizsgázni. 10-15h időtartam akárhogy is nézem, öt óra hossza. Véleményem szerint 40 dolgozat azért nem olyan sok... De mivel mást tenni nem tudtam, tudomásul vettem. 15h-kor ismét elkezdtünk gyülekezni a tanszék előtt (mely egyébként a vizsgaidőszak közepén lett átköltöztetve a központi épület másik szárnyába). Türelmesen vártunk is. Minden ajtónyitódásra síri csend válaszolt, kifejezve várakozásunkat. Kb. 3/4 négykor kijött a tanár úr, hogy fáradjunk le az alagsori tanterembe. Ott kiderült, hogy a négy kérdésből egyelőre három van kijavítva. Elkezdte névsorban szólítani az embereket.

A vizsgáztatás úgy zajlott, hogy először mindenkinek elmesélte, melyik kérdésre miért nem adott maximális pontot. (Ez sokszor érettségi sorokat megszégyenítő mondatelemzésbe hajlott át.) Utána elolvasta a negyedik kérdést, pontozta, a négy kérdés pontjaiból átlagot vont, és aki kétesre állt, feltett egy kérdést neki a jobb jegy megszerezhetőségének örömében. A kétes jegy alatt .2-.8 intervallumot kell érteni. Ennek ellenére természetesen akadt, aki kerek négyes írásbelire szóbelizett a jelesért, és olyan is, akinek még 4.8-nál is kellett kérdés.

Lassan de biztosan haladtunk a névsor vége felé. Alapjáraton átlagosan egy főre kb. 10 perc jutott, de volt, aki több mint 20 percet és volt, aki kettőt sem töltött a tanárral szemben. Jómagam 21.15 körül kerültem sorra és nagyon gyorsan végeztem, mivel "4.2, ebből úgysem lesz már 4.8". Meg komolyan, miután alapban reggel nyolcra mentem vizsgázni, kinek volt még egy órával későbbi vonattal hazamenni? Szóval négyes az a négyes, pedig ez az egyetlen tárgy az elmúlt félévben, amit igazán élveztem és szerettem. Valamiért a vasutas tárgyakból sosem kapok jelest. Most már annyira nem is érdekel, csak érjek már a tanulmányok végére.

Azért van, ami nagyon szúrja a szememet: hogy ezek között a harmadévesek között (meg úgy egyáltalán az utánunk kezdő évfolyamokban) mennyire arcátlan emberek vannak! (A másik tipikusan idegesítő csoport, akik a bolhából is elefántot csinálnak, értetlenkednek és problémáznak olyan dolgokon, amikhez egy kicsit gondolkodni kellene - és mégis jobb eredményt érnek el nálam, aki szerintem alkalmasabb mérnöknek. De most nem róluk van szó.) Harmadéves közlekedési létesítmények szakirányon még mindig nem tudja mennyi a normál nyomtáv! Pedig nem ez az első szakirányos tárgya. És belőle is (vas)utas lesz! Az egy dolog, hogy én ennyiért olyan egyessel küldtem volna haza, függetlenül attól, milyen írásbeli vizsgát írt, amilyet még szinte Lógó sem osztogat — de hogy ezek után még van képe kijelenteni, hogy ő márpedig igenis felelni akar az ötösért...  A tanár pedig adott is neki kérdést! Azért álljon meg a menet és gondolkozzunk már el, kikből is csináljuk a jövő építőmérnökeit... Végül nem tudta a kérdésre a választ, de elszomorít a gondolat, hogy ugyanolyan jegye van, mint nekem...

Tudomásom szerint a vizsga olyan este 11 óra körül zárult le, és az utolsó órában a biztonsági őrök egyre sűrűbben tértek a tanterem felé, hogy itt meg mi a csuda folyik. Az utolsó, aki elhagyta a házat kifele menet még találkozott egy nem annyira barátságos hangvételű Shrekkel, hogy „Hát te meg mit keresel itt?” „Most ért véget a vizsgám.”, amire a Shrek nevetésben tört ki, utolsó hősünk pedig nem kissé leamortizálva hazatért.

Ennyi volt a mese mára, jó éjszakát gyerekek!

 Ez megint nem sikerült. Ma két PPZH-ból egyik sem lett meg. Tegnap még úgy volt, hogy csak egy tárgy nem sikerül a szemeszterben, ma kiderült, hogy három. Iszonyatosan dühít, mert nem azért nincs meg, mert nehéz, vagy nem érteném, vagy ne tudnám kettesre...

Pedig ebben a félévben tényleg csak azt akartam, hogy minden meglegyen, nem érdekel hányasra, aztán a következő félévre maradt volna 20 kredit, amit már lehet teljesíteni megszakadás nélkül. De így... Megint 30, megint nem lesz időm egyikre se rendesen, csak a kapkodás. Harminc, amiből rendszeresen kb. 20 sikerül.

Nem lehet úgy csinálni, hogy a szegény ember lánya négy óráig egyetemen van, este hatra hazaér, és akkor még üljön neki házizni meg ZH-ra tanulni. Ebben a félévben volt olyan hetem, hogy öt ZH-t írtam egy héten. Lehet, hogy az én képességeim a gyengék, de háromnál többet nem tudok megírni egy héten úgy, hogy sikerüljenek. Természetesen közben aláírás megtagadási fenyegetéssel a nyakamon haladjak a tervfeladatokkal is. Na ne...

Vicces, hogy egyik zárthelyin azért vágtak el, mert nem adták meg a képletet, amit előző alkalmakkor megadtak, és még ZH-előkészítőn is kihangsúlyozták, hogy meg lesz adva.
A másikra kellett volna kb. egy nap a felkészülésre, de ott volt a nyakamon a feladatbemutatás-elkészítés.
A harmadikhoz tényleg nem sok közöm volt, az félig-meddig jogos. Bár talán abból is jobb lenne a tárgyat teljesítő hallgatók aránya, ha összeállítanának már egy kb. 5 feladatból álló példatárat, hogy ezek a típuspéldák, ezt kell tudnod megcsinálni. Mert az nem válasz, hogy ez része a beadandó feladatnak, mert nem ugyanaz. Nem is emlékszel úgy rá, amikor már egész nap isten tudja hányadik kapcsolat-ellenőrzést számolod a kiadott segédlet alapján, és bogarászol közben, hogy tulajdonképpen itt mi is van, mintha ott van 5 példa, és azokat kell átnézned. Na majd következő félévben. Ami semmivel sem lesz könnyebb... Az is csak egy kútba esett álom... 

De miért azokból kell megbuknom, amiket egész félév során utáltam, amihez semmi affinitásom, sem kedvem, sem szemléletem?!?! Én törtem magamat, folyamatosan dolgoztam valamin. Nem lehet mondani, hogy lusta voltam, vagy nem csináltam semmit. Az összes eddigi félévem közül ebbe öltem bele a legtöbb energiát, és semmivel sem sikerült jobban az eddigieknél. Komolyan nem tudom, miért töröm magamat egyáltalán.

A mai dolgozatok eredménye, hogy már nem 3, csak kettő tervfeladatot kell elkészítenem. A hétfői nyomtatás még egy nagyon szép kör lesz...

Úgy érzem sosem fogok megszabadulni már az egyetemtől. Amennyire szerettem az első félévekben, annyira gyűlölök már bejárni.

Fészen terjedő kedves képecske
számomra sajnos nem csak irónia

...addig nem adjuk fel. Mostanában egyre többet jár ez a fejemben. Tavaly, pontosabban előző félévben kaptam ezt meg Geritől, mikor teljes csalódással az arcán megtudta, hogy a két ötkredites tárgyamat csak úgy feladtam. 

Na nem úgy most. Persze van, amiből már a kocka el van vetve, hogy lesz-e tovább vagy sem. De egyelőre még küzdök. Kapálózok az eredmények után, és igyekszem megtartani magamban a hidegvért, meg közben összetartani a széthullani akaró sejtjeimet, amik nem bírják a terhelést, a kevés alvást, no meg persze az agyamat.

Természetesen egyelőre pont az a két tárgy van legmesszebb a  teljesítéstől, aminek mindenképpen teljesülnie kellene. De még minden lehetséges. Csak azt nem tudom, a házikkal hogy fogok végezni. A héten 5 ZH-ból hármon túl vagyok, már amennyiben a mai két ZH-t egynek számítjuk - ugyanis kedves tanszék szerint az két ZH, és ugyanilyen kettős volt az első, és nem a kettőből, hanem a négyből van lehetőségem egyet pótolni, ami valójában csak egy fél. Ezt is tegnap tudtam meg, természetesen. Miért is ne? 

Hogy volt igazgatómat idézzem: csigalom, nyugavér!

Kellemes 14. hetet! Vajon mennyi marad a pótlási hétre? Úgy szerettem volna, ha semmi, vagy legfeljebb egy ZH... De már két házim biztosan lesz az eddigi két ZH-n felül.

Amennyire el voltam keseredve kedden-szerdán, hogy semmi nem megy, tegnap meg ma azért egészen szépen leépítettem a negativizmust.

Megvolt csütörtökön az utolsó vízlabor. Végre. Már csak meg kell rajzolni néhány görbét, és leadni a jegyzőkönyvet. Igaz, hogy még vissza van egy egész napos elfoglaltság a VKKT laborban, meg három nap Gödön a mérőtáborban, és egyiktől sem leszek nagyon boldog, azért csak meglesz!

Sikerült aláíratnom a vasbetongerenda tervezésemet. Földművel nem konzultáltam, mert a Civil valamiért nem akarta azt csinálni, amit én gondoltam, hogyha így viszem véghez a dolgokat, csinálnia kellene. Ezért elkezdtem az egészet teljesen legelölről. És habár másodjára semmit nem csináltam másképpen mint előtte, mégis jó lett a végére. Reggel SG nagyon sokat segített, hogy tovább haladjak a projekttel. (Köszönöm szépen.) Egyelőre úgy látom, van esélyem, hogy szerdára leadjam.

Kinn voltunk ma Construmán, ingyen regisztrációval. Nem igazán éreztem szakmainak a dolgot, de az ilyenkor egyéb mellék kiállítások egész jók szoktak lenni. Tavaly is a fürdőszoba-részlegért voltam oda, idén is. Még mindig élek halok, hogy egyszer lesz egy hidromasszázs kádam és egy jakuzzim otthon, egy úszómedece a hátsó kertben, valamint a fenntartott saját garzonomban az a zuhanyzófülke-hidromasszázskád kombó. Igaz, a dizájn része sem volt rossz, de a kert a tavalyinak közelébe sem ért! Körülbelül ennyi a vélemény.

Háromkor sikerült végül elindulni a Móriczról. Most először mentem ki vonattal az EXPO-ra, mert eddig mindig lusta voltam megnézni, mikor indulnak a Keletiből. Ez nagy butaság volt részemről. Mindenkinek üzenem: EXPO-ra vonattal menjen a Keletiből, mert kb. öt percenként megy egy (az összes személyvonatnak az első megállója — legyen az sülysápi, nagykátai, szolnoki, gödöllői, hatvani —, hat perc menetidő kb., és BKSZ érvényes). Természetesen mikor kiértünk mindenki majd éhen halt, ezért egy kevesebb sétálás után a lángost választottuk. Nem annyira olcsóért, de jobbat adtak, mint vártam. RBalázsnak támadt egy kis afférja a lángoson megmaradni nem akaró tejföllel és a szélben szálló szalvétákkal, de jó mérnökpalánták lévén ezt is megoldottuk. :) Egész jót sétálgattunk néhány órán keresztül, kellemesen el is fáradtam.