Hurrá, sikerült végre megírnom a szakdolgozatot, le is adtam határidőre sikeresen. Persze ha valaki a leadás előtti második héten kérdezi, hogy el fogok-e készülni, valószínűleg félelemmel és izgalommal vegyes érzésekkel csak annyit mondok, hogy nagyon remélem. Természetesen nagy hálával tartozom a konzulensemnek, aki időt és energiát nem kímélve még a hétvégéjén is az én irományomat olvasta és javítgatta. Leadáskor éreztem csak igazán, hogy mekkora szerencsém volt vele, ugyanis találkoztam korábbról évfolyamtársnőkkel, akik mesélték, hogy a konzulensük még csak válaszra sem méltatta kér(d)ő leveleiket.

Továbbá nagyon hálás vagyok RB barátomnak, aki azonnal átültette nekem a dolgozat elejére a Summaryt, míg én még az utolsó simításokat végeztem, így pont időben érkeztem a nyomtatóba, hogy a dolgozatomat bekössék. Igazán furcsa volt a saját szavaimat és gondolataimat szó szerint angolul visszaolvasni.

Az államvizsga egyelőre még nem egy sikertörténet. A 45 tételből 20-at sikerült átnéznem a nagy napra. Miután mérlegeltem, hogy hármat kell húzni és nem igazán fényesek az esélyeim, hazajöttem. Erre nem vagyok büszke, és két napig kedvetlen voltam, mert azért ez mégsem egy olyan dolog, ami jó érzéssel tölti el az ember lányát. A kudarcokat meg kell még tanulnom kezelni. Vagy persze másik megoldás, hogy ne valljak kudarcot. Egyelőre  sajnos nem ez a tendencia.

Mostanra túltettem magamat rajta. Valójában semmit nem veszítettem, csak nem lesz szép diplomaosztó ünnepségem, amire meghívom a barátaimat. (Illetve nem leszek ősztől logisztikus hallgató, ami a családi kasszának okoz fájdalmat a felvételi regisztrációs díja miatt  – viszont nem kell azon törnöm a fejemet, hogy hogyan szedjem össze arra is a tandíjat.) Tehát a nagy megmérettetés ősszel jön.

Klapperesnek bocsánatáért innen is esedezem, hogy elmaradt a látogatás, de tényleg nem voltam társasági állapotban.

Brigivel elmentünk fagyizni. Ígérem, legközelebb nem erőltetem a gombócosat. :D