Véget ért ma a szorgalmi időszak. Még egy pót ZH esedékes számomra, meg 3 házi. Ebből a fordítást remélem még ma letudom. A vizsgáim száma kettőre redukálódott, miután sikerült fordítva beosztanom az időmet, mint kellett volna. Így január 12-én végzek a 2010/2011/őszi félévvel. Ösztöndíjam már teljesen biztosan nem lesz a tavasszal sem. Megint csak fizethetek, mint a katonatiszt. A hétvégén abszolválom a megmaradt feladatokat, 21-én elmegyek egyet vizsgázni, aztán gőzerővel tanulok a nyelvvizsgára, mert nem ártana azon is átmenni.

Tervek vannak azutánra is. Majd meglátjuk, mi lesz belőlük.

Borzalmas lesz a tavaszi félév, már most látom. Hogy fog nekem az sikerülni...

Mindenkinek sikeres pótlási hetet!

Már csak egy hét. Vannak jó meg rossz hírek is... Az egyik, hogy kettővel kevesebb házit kell megcsinálnom. Feladtam. Igaz, hogy a szaktárgyaim, meg nagyon fontosak, és szörnyen sok kredit, de amikor próbálkoztam vele majd szétvetett az ideg. Szóval megmentem magamat egy csomó felesleges kiborulástól. Ezzel együtt tudomásul veszem, hogy tízzel kevesebb kreditet fogok teljesíteni, és kettővel kevesebb vizsgám lesz. Fizethetek megint egy vagyont majd az egyetemnek. De nem is ez a legnagyobb gond, hanem az alternatív költség — a meg nem kapott ösztöndíj... Így jártam. Majd következő őszi félévben. Meg így legalább akkor nem csak 15 kreditem lesz, hanem valami normális mennyiségű.

Megszereztem a héten még egy ötöst. És még két tárgyból látom erre a lehetőséget. Hamár ennyi kreditet elbukok, akkor a többiből megpróbálom kihozni a maximumot. Már csak egy hét... Meg jót tenne persze a kumulált átlagomnak, mert az utóbbi két félévben csak egyre lejjebb ment...

A munka. Megvan. Voltam második napot is. Meg aztán utána egyszer bementem másfél órára az egyik srác mellé "betanulni". Vicces volt azért a csütörtök. Egyáltalán nem volt kedvem dolgozni menni, de aztán a vonaton megembereltem magamat, hogy azért mégse legyek ilyen savanyú... És mire beértem, már jókedvem volt! A betanulás óta már nagyjából tudom is, hogy mit várnak el tőlem, mit hol találok, minek kellene lennie a jelentésben. Majd a harmadik napon páli fordulattal olyan jó munkát fogok végezni, mint eddig még előttem senki! Vagy legalábbis lesz egy kis jártasságom.

A hétvégén most igyekszem megcsinálni a házikat (mondjuk a hétvégén kettőt, meg majd hétfőn egyet), és felkészülni a hátralevő 5 ZH-ra (amiből az egyik eredetileg nem volt tervbe véve, egy pedig egy nem tervezett PZH). Így soknak hangzik... De remélem megbirkózok velük.

Mindegyik sorstársamnak üzenem: Ne törődjetek a -9 fokkal, fel a fejjel, mindjárt vége, és aztán már itt is van a karácsony!

Ma egy órám lett volna, az utolsó UV labor utas órája, ahol elkészítettük volna a félévben végrehajtott kísérletek jegyzőkönyveit. Aztán itthon meg kellett volna még egyet csinálni másik mérési eredményekből. De nem tartották meg, azt mondták, nem lesz jegyzőkönyv sem. Ez rossz, mert csak erre vártam ma egyetemen, másrészről viszont már van egy ötösöm egy két kredites tárgyra. :)

Sikerült megírni a talajmecha pót ZH-t is, abból még megjelenek két laboron, és szintén van aláírásom. Remélem még karácsony előtt túlleszek a vizsgán is.

Múlt héten volt egy srác, aki felszedett Fradiban egy sín mellett heverő komplett leerősítést, mondván kell az neki. Én meg mondtam, hogy talán mégsem úgy kellene bemenni a KFV laboratóriumába, hogy kezében lóbál egy kapcsolószert, ezért eltettem a táskámba. De mikor vége lett az előadásnak, úgy eltűnt, hogy hiába kerestem, nem találtam. Hazahoztam. Ma találkoztam vele, mondtam, hogyha nagyon szépen néz rám, akkor visszaviszem neki 35 km-ről, ahova hazacipeltem. De azt mondta, nem nőtt annyira a szívéhez, megtarthatom - így mostmár ilyenem is van. Szépen fog mutatni a vitrinben. :)

Megvolt ma az első nap a munkában. Nem voltam túl sikeres, sem túl tájékozott, és nem nyújtottam kiemelkedő teljesítményt. Ettől függetlenül ledolgoztam az óráimat, és néhány dologgal komolyan okosabb lettem. Már tudom a különbséget az i3-5-7 között. Van még mit tanulnom, csak jó lenne, ha megmutatnák, hova mehetek és kihez tanulni, meg képezni magamat. Ha ez a munka bejönne, lehet hogy a B tervemtől elállok... De ne szaladjunk annyira előre.

Amit ma láttam!!! Azon kívül, hogy meglepetésemre nagy áruházláncban MÁV-os raklapon álltak a dobozok, egy nagyon vicces karóra. Kocka. Szó szerint. Egy fekete négyzet alapú számlap, ám a számok rajta mint a digitális számok, kis pálcikákból: felső sorban 1, 2, 4, 8, 16; alatta a második sorban ugyanezek folytatva 32-vel (természetesen csökkenő sorrendben). Ha megnyomtad a gombot, akkor az időnek megfelelő számjegyek pirosan világítottak a két sorban!! Nagyon sütíííí!! Kocka.

Ha már ilyen vidáman zártuk a sort, akkor ezt nem hagyhatom ki. Két informatikus:
 — Olyan csapzott vagy. Mi történt?
 — Jajj, ne is mondd! Szörnyű rémálmom volt!
 — Komolyan? Mit álmodtál?
 — Kettest!!

Két hét múlva vége a szorgalmi időszaknak, aztán a pótlási hét, és átadhatom magamat a vizsgidőszak imádatának. Az idei nagyon remek féléves ütemterv ugyanis január 24-ig engedi a vizsgázást. Január havának utlsó hete a téli szünet. Nagy ötlet! Ahelyett, hogy azt kiadták volna karácsony előtt... És mivel papíron még mindig nem buktam el semmit, egyelőre még sok vizsgám van. Azaz ismét szenteste előtt még egyetemet fogok látogatni.

Nem is ez a lényeg. Felírtam tegnapelőtt az előttem álló 2+1 hétben teljesítendő feladataimat: 8 írásbeli beadandó, és ezen kívül 7 ZH (amiből tegnap kettőn már túl is estem gyorsan). Nem kellene ennyi mindent most csinálnom, ha a félévben nem vagyok kb. 4 hetet magamba zuhanva és úgy csinálok, ahogy az rendes hallgatóhoz illik, hétről hétre mindent apránként... De miért is egyszerűsíteném a saját helyzetemet? Úgy mindenki könnyedén tudja teljesíteni a krediteket. :)

A múlt hetem örömhíre, hogy találtam munkát is. Egy "nagyon kemény" szűrésen megfeleltem az 50 önéletrajzból (valószínűleg jó helyre esett a papír, vagy az első tucatban küldtem el a jelentkezést), amiért elmehettem egy személyes beszélgetésre, és az ottani pozitív benyomásomat egy egy napos oktatással jutalmazták. Természetesen annak a végén is megmérettetett a tudásom, én meg ugye egy nagyon ügyes és meggyőző lány tudok lenni, így szombaton munkába is állok. Ma reggel kaptam meg a "munkaruhát", meg a megbízási szerződést (emiatt is kicsit aggódtam, hogy még nem tudok semmit arról, miként lesz a fizetés). Végül részletes felvilágosítást kaptam, és sokkal jobban tetszik, mint ahogy én azt képzeltem. Mármint én máshogy gondoltam a dolgokat, mint ahogy vannak, de lényeg ami lényeg, így sokkal jobb! Ha ez beválna hosszú távon is... Bele sem gondolok, mert borsózik tőle a karom... Reménykedek.

Voltam földmérő szakesten, ami szerencsétlenségemre ugyanazon a napon volt, mint az oktatásom. Terv szerint persze mindkettő belefért egy napba, de az nem volt tervbe véve, hogy az oktatás röpke másfél órával hosszabb lesz a tervezettnél... Így kapkodva, szinte üres gyomorral indultam neki a kisestélyis rendezvénynek.
Adott estén a kitűzött cél a tombolán kisorsolandó korsó megnyerése volt. Aztán egy kis balesetnek köszönhetően nem nyerhettem meg a korsót... De a végeredmény azért siker.
Ez a korsó emlékeztet a selmeci hagyományokra. Még ha Sopronban nem is vettem ki a részemet a hagyományőrzésből és -ápolásból, attól még szívembe lopta magát, mert ez is egy azok közül a "szééép" dolgok közül. Már csak gyűrűt kellene valahogy szerezni. Persze most gondolhatjátok, hogy csináltassak, mert megtehetem, ami tény és való, de az a hagyomány megsértése lenne. Valahogy meg fogom találni a módját, hogy úgy szólván jogosan legyen benne részem.
A szakest egyébként nem volt rossz. Igaz, éreztem már magamat ennél jobban is, de nem lehet minden rendezvény olyan hatással rám, mint a FEZEN. :) A megnyitót Barsi tartotta, és nagyon szépen felkészült a selmeci hagyományokból. Egy kis összefoglalást tartott, honnan származik a szakest hagyománya, és annak körülményeiről.

51. Földmérő Szakestély
(a korsón látható: csillagok, műhold, teodolit)

Hétfőn az UV labor utolsó vasutas óráján ellátogattunk a Központi Felépítményvizsgáló laboratóriumába. Megnéztünk egy síntörést, meg néhány műszert, hibás sínszeletet. Azt mondjuk még ma sem értem, hogy miért kellett 3 villamossal megközelíteni az egyetemről a Fradi pu.-t, ami több mint egy órát vett igénybe, ahelyett, hogy sétáltunk volna max. 10 percet, és 15 perc alatt ott is vagyunk busszal...
A labor szemrevételezése után két prezentációt hallgattunk meg. Nem tudom, hogy a többiek miért ilyen érzéketlenek a szakma iránt, akik ott voltak. A tárgyalóban mindenki csukott szemmel támasztotta a fejét, vagy nyitott szemmel aludt, arról nem is szólok, hogy Kormos volt az első, aki ásított... Szerintem nagyon színvonalas és élvezhető prezentációk voltak, egyáltalán nem unalmasak... Ha szeretném a laborozást, akár még oda is jelentkezhetnék szakmai gyakorlatra - de nem szeretem annyira a laborokat.

USK 003 ultrahangos kézi sínvizsgáló kocsi

Kedden a reggeli úttervezés órán szintén nem a megszokott egyetemi dózist kaptuk, egy Münchenben dolgozó, nálunk néhány évvel idősebb vendégelőadónk volt (szintén itt végzett BME-ÉMK-n), és ez alatt a pár év alatt olyan projektekben dolgozott, és olyan hírnévre tett szert a szakmában, hogy minden tisztelet. Az az előadás is annyira jó volt! Ha minden egyetemi előadás olyan lenne, mint ez a három, amihez két nap alatt szerencsém volt, akkor sosem lenne még félig üres előadóterem sem.

Amúgy kihevertem mostmár a depressziómat, ha nem vettétek volna észre. A régi már sosem leszek, de nem adom meg magamat olyan könnyen. Már csak 5 ZH és 8 házi két hétre. Mi az nekem!

Minap megkaptam, hogy valami biztosan elromlott bennem, mert az egyszerűen lehetetlen, hogy én ne szeressek egyetemre járni... Lehet van benne valami.

Biztos volt már Veled is úgy, hogy érezted, valami nem jó, mégsem tudtad, mi az. Csak az üres, kongó, zavaró érzés. Átgondolsz mindent, A-tól Z-ig, és nem találsz egyetlen aprócska gondot sem, ami zavart okozhatna a békés idilli életedben. Mert egyszerűen nincs rá okod.

Lassan vége a félévnek. Már csak 5 hét ezzel együtt a 14-ből, ami előttem áll. Igaz, hogy a hétvégén szépen kiakadtam, hogy miért nem lehetett megtanítani nekünk normálisan, amire szükségünk van. Értem ezalatt, hogy nekem fogalmam sincsen az AutoCAD használatáról, mégis azzal kell megcsinálni a tervezési feladatot. Persze, választhatnám, hogy rajzolok kézzel, akkor most nem tartanék a nullánál, de úgy meg egyszerűen sosem fogom megtanulni. Pedig szükségem lesz rá. Szóval a feladataim elvégzésére, amire adtak 14 hetet, van 5 hetem.
Örültem, hogy a héten nem kell ZH-t írni, és akkor lesz időm a digitális rajzolgatásra meg az e-világ felfedezésére - ismét megtanulok Windowst használni alapon - de ma délután közölték, hogy nem megy az olyan könnyen, csütörtökön délután írjak csak. Ennek örömére a reggel megbeszélt csütörtöki találkozó ismét csúszik a láthatatlan ködbe még odább... Megint maradt a "majd legközelebb".

Hétfőnként mindig van UV labor. Egyik héten út, másik héten vasút. Ma mint kiderült az utolsó vasút labor volt, mert két hét múlva a Központi Felépítményvizsgálót fogjuk meglátogatni. Legalább valami jó is történik velem. Ugyanis adott labort teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tartottam mindkét részből. Vasúton mindig azt hittem, sosem lesz vége, mert valljuk be őszintén: amikor egy mérőműszerről két ember olvas le adatokat a másfél órás vizsgálat folyamán, amikoron az elmozdulás maximális értékei mm naggyságrendűek, az mindennek nevezhető, csak látványosnak és izgalmasnak nem... Utas részről meg semmi újat nem mondanak, mindent megtanultunk tavaly, most bemutatják a különféle vizsgálatokat. Miért nem lehetett ezt párhuzamosan lehallgatni a pályaszerkezet tárggyal? Akkor lett volna értelme. De így... Se ZH, se egyéb számonkérés, csak legyél jelen... Pokollá tette ez a tárgy a hétfőimet. De már csak két utas labor van!

Próbálok munkát keresni, hogy a legújabb B verziójú élettervemet valóra váltsam, de az istenért sem találok olyat, amihez nem érezném magamat túlképzettnek. Nem tehetek róla, most még válogathatok, még nem a létfenntartás a kérdés - egyelőre legalábbis remélem. Később már úgysem lesz sok választásom... Dolgozni kell. Addig viszont nem fogok robotmunkát végezni.

Kicsit kiégtem. Jó lenne, ha már az "egyetem utáni" életemben tartanék. Néha belegondolok, hogy anyu ennyi idős korában hol tartott - és hol tartok én. Itt vagyok 23 évesen, és a megalapozott jövőnek mégcsak szikrája sincsen. Az a baj, minél közelebb vagyok az egyetem végéhez, annál tisztábban látom, hogy az életszínvonalbeli különbség köztem, és aközött, aki elment középiskola után dolgozni vagy lett egy szakmája, nem lesz olyan szignifikáns, mint azt anno elképzeltem. Ha megnézem nem egy olyan korombeli van körülöttem, akinek már x éves munkaviszony van a háta mögött, jobb esetben takarékszámlákra összespórolt összegek... Nekem mim van? Halmozódó diákhitelem...

Rákóczi téri metróállomás

Szakkolesszal jártunk lenn... Én kicsit többet vártam tőle, bár hát ugye engem mégsem a szerkezet hoz lázba. Megnéztük az állomást, amelyre Rákóczi birtokainak a neve van belevésve. Szerintem nem szép, de remélem azért ha majd elkészül, sokkal jobban fog kinézni, mint így. De továbbra is érdekelne, hogy mostanában miért vannak annyira oda az építészek a látszó betonfelületért. Engem lehangol... Szép sáros lett a cipőm. És kicsit viccesen néztem ki, mivel reggel állástájékoztatón voltam, így díszmagyarban jártam meg. Egyszer meg lehetett nézni. Bár annyira nagyon nem is volt mit nézni, mert ugye a szerkezeti rész már kész volt, így már nem láttunk munkálkodást. Csak a kisvonat hordta a kitermelt földet.

Construma

Még ilyenen sem voltam, ezért Gáborral meglátogattuk. Azt hittem, nem fogom élvezni, de komolyan nagyon meglepődtem. Nem sok kedvem volt menni, de Gábor nagyon szeretett volna, és szóval mégsem hagyhatom, hogy azért, mert nekem nicsen kedvem, ilyet kihagyjon. De aztán nagyon élveztem! Szörnyen nagyon. Miután túljutottunk a tetőkön, nyílászárókon (az azért annyira őt sem hozta lázba) meg a szigetelőanyagokon, utána a másik épületben voltak a passzív- meg ökoházak, technológiák. Hőszivattyúk miegymás.

Másik épület felé haladva az ÉVOSZ országos versenyébe futottunk, ahonnan a döntősök valami EU-s brüsszeli versenyre juthattak ki. Kőművesek, burkolók meg ácsok mérték ösze a tudásukat saját kategóriáikban, és nagyon tetszett. A burkolókkal azért kicsit kiszúrtak, mert egy felületet kellett lecsempézniük, amibe az ÉVOSZ 2010 felirat került meg vízcseppek. Eredetileg a színséma 3 színre készült, de csak két színű csempe volt, és ennek ellenére szétvágatták a cseppet, pedig teljesen felesleges volt.
A kőműveseknek egy falat kellett felállítani, amelyből az ÉVOSZ felirat 2 illetve 4 cm-rel kiemelkedő téglákból rajzolódott ki.
Az ácsok feladata meg egy kontyolt tető (talán olyan 1:10-es arányú) összeállítása volt. Ez nagyont tetszett. Igaz, sosem voltam nagy barkácsoló, de azért a fával való munkálkodás az olyan meleg dolog, ami jó érzéssel tölt el.
Azért számomra furcsa volt, hogy mérőszalag meg vízmérték nélkül jön a szakmai bizottság megnézni, ki mennyire teljesítette a feladatot. (A burkolók közül senki nem ért a végére.) Szóval az egyik ácstanonctól kértek szalagot, aki hozta a nagy fa ládáját, meg is dícsérték, hogy "milyen szép tulipános ládája" van. Szedi elő a srác a kulcsot, hogy kinyissa a lakatot, erre a lakat nem a kezébe marad! :)

A következő épületből szabályosan alig lehetett kirángatni! Már a kertészettel foglalkozó részleg is nagyon tetszett. Én nem tudom, ki találta ki, hogy egy pavilonon belül építsünk meg egy kis parkot, de az nagy ötlet volt, kis fahíddal, vízeséssel, minden ami kell. Egyszerűen fantasztikus ötlet volt! A külső részen meg kertek voltak, szép virágokkal, kültéri járólapokkal... Igaz, hogy az eddigi virágnevelési tapasztalataim azt mutatják, hogy nem kellene a növényeket kínoznom bájos teremtésem jelenlétével, de attól még aki a virágot szereti... Én szeretem, csak nem szabad hagyni, hogy én feleljek értük. :)

Szóval a következő épület: a fürdőszoba téma köré épült. Annyi jakuzzit! Meg hidromasszázs kádak, medencék, szaunák! Annyi fürdőszobatükör! Azért a fürdőszobatükrökkel kapcsolatban megjegyzem, hogy természetesen alig találtam olyat, ami az én méretemre volt szabva. Mikor találtam egyet, annyira megörültem neki, hogy "Gábor, nézd, ez pont rám van felszerelve, végre látom is magamat egyben!" felkiáltásomra a hostess lány széles mosolyra fakadt, és teljes megértéséről biztosított. Ott döntöttem el, hogy lesz hidromasszázs kádam a lakásomban. Meg az a sokféle színes csempe, meg járólap... Mindig elkápráztatnak.

Mondjuk lehettünk volna okosabbak, mert sokakkal találkoztunk évfolyamról, akik az egyetemtől szereztek nyakbaakasztós belépőt, tehát nulla forintért. De én így sem bántam meg, hogy fizetni kellett érte. Az álomfürdőszobám gondolatban egyre több apró részletet gyűjt. :)

 
 Ízelítőnek néhány kép

Van, akinél ez nem akadály, és van akinél ez nem a merni vagy nemmerni kérdése. Ugye. :) Ma éppen azt latolgattam, mi lészen velem majd a jövőben — adott esetben, hogy majd mit szeretnék a szakmai gyakorlatomon.

RB kedves barátomat nagy szerencse érte. Egyrészt azért, mert mintatantervnek megfelelően már idén nyáron, ezekben a napokban is eleget tehet a kötelező szakmai gyakorlatának. Persze, hogy én most még nem, arról természetesen csak és kizárólag én tehetek, mert mondhatok akármit, attól még a mechanika nem fog engem szeretni, hiába vagyok kedves lány, és hiába beszélek vele szépen, becézgetem, vagy viszek neki akár ágyba reggelit... De hozzá visszatérve: másrészt pedig azért, mert szakmai gyakorlatának nem mindennapi helyen, sőt, még csak a Földgolyóbisnak nem is ezen a felén tehet eleget, hanem messze, egy számomra teljesen más világban, Ázsiában. Azt nem tudom, pontosan mit csinál a két hónapban, de feltételezem, mivel egy egyetemre ment, hogy egy irodában valamit tevékenykedik. Emellett természetesen jól szórakozik a világ többi tájáról összeverődött hallgatók körében, felénk sem gondol, csak néha, ha az arckönyv üzenőfalára biggyesztünk valamit, eszébe jut, hogy létezik a távoli Közép-Európában egy aprócska kis ország, ami valahonnan nagyon ismerős a furcsa, különösen ékezetes betűivel.

Én nem vagyok egy jó tanuló az egyetemi viszonylatban. Nem mutatok kiemelkedő teljesítményt, nem tűnök ki a többiek közül egyáltalán semmivel. Talán még annyival sem. Egyedül a talajmechanika tanár köszön előre a folyosón, mert megjegyezte az arcomat, mivel a több mint 200 fős előadóban tízen ültük végig a félévet — ez talán ad némi magyarázatot meglepően emberi viselkedésére. Persze majd ősztől megint memorizálhatja bájos vonalaimat...
Szóval ha bepróbálkoznék annál a hallgatói egyesületnél, ami intézte neki a gyakorlatot, és netalán még meg is kapnék valami jó kis külföldi helyet, nem vagyok benne biztos, hogy én egy egyetem irodájában szeretném tölteni azt a négy (vagy nyolc) hetet. Én terepre akarok menni, látni, mi hogyan működik, hogy folyik az élet.

Jó lenne valahogy megnézni, hogy mennek a dolgok a német vasútnál (DB), vagy ha oda nem jutok el, akkor az osztrákoknál (ÖBB). Négy hetes szakmai gyakorlat alatt persze azért nagyon sok mindent nem lehet megtudni, de annyira kipróbálnám! Aztán nem szabad megfeledkezni a GySEV-ről meg a MÁV-ról sem. Ahogy ismerem magamat, úgyis itthon leszek következő nyáron (na jellemző, még el sem kezdtem, máris lehangolom a kilátásokat), de akkor is valami pörgősebb dolog jobban lázba hoz. Azt nem tudom, hogy vajon lehet-e egyáltalán négy hétre valamelyik felépítményes céghez bekerülni (MÁV FKV, MÁV FKG, Swietelsky), de a következő nyár még úgyis messze van, ráérek még ezen márciusban problémázni.

Ha hosszú távban gondolkodunk, akkor merjünk álmodni! Jelen pillanatban az elérhetetlen álmom, hogy majd az új amerikai vasútfejlesztési munkálkodásokban fogok részt venni, például a floridai gyorsvasút építésében. Miamiban fogok élni, hófehér Hummerben vagy Audiban felsőbbségrendűen járom az utakat, és szörnyen dühbe gurulok, ha olyan telefont kapok (MGábor gondolata, de nagyon tetszik), hogy a kivitelező nem azt és nem úgy csinálja, ahogy én megterveztem. Álommeló lenne! Pálmafák, óceánpart! Mit nekem hébe-hóba feltűnő hurrikánok!

Aztán miután szépen kiálmodoztam magamat, rá kell ébrednem, hogy egyelőre még szakmai gyakorlatom is csak egy év múlva esedékes, jelenleg gőzerővel kell tanulnom a nyelvvizsgámra, meg nem ártana mostmár egy 3,5 éves projekt végére is pontot tenni 4,5 év után...

Ha munkát keresel a neten, rengeteg dologgal összefutsz. Legkedvesebb hirdetésem az a kamionsofőr, aki angolnyelvtanulás céljából keres maga mellé kedves, egyszerű, angolul nagyjából beszélő fiatal lányt, akinek van kedve kikamionozni vele Írországba, hogy az úton tanulgassanak. Mindezt teljes ellátásért és havi 150 ezerért. Még el is játszottam a gondolattal, hogy esetleg normális a fickó, de nem tetszett, hogy vajon mit takar az egyszerű kifejezés. Meg ugye alapban nőtől ilyet elvárni... Ellentmond a természet törvényeinek. :)

Aztán megint ráakadtam egy piramisjátékra. Szokás szerint nem mondtak semmit, csak hogy menjek ekkorra ide, mert oktatás lesz. Lett is. Csak én azt szépen szólva szemléletformálásnak nevezném. A kevésbé kedvesek meg népetetésnek. Bár ez a mai viszonylag reális volt, mert elmondta, hogy csak akkor keresel vele, ha tényleg meg is teszed, amit mondanak... Mindegy, nem ez a lényeg. Amiért írok róla posztot: rávilágított a sok üzleti lehetőség és ne menj el a lehetőség mellett, hogy pontosan azért leszek mérnök, hogy ők csak higgyék, ez előrébb viszi őket. Én meg a világot fogom előrébb vinni.

El sem tudom képzelni, amikor egy ember belekezd ilyen hálózatépítéses dologba, miért teszi. Mi viszi rá? Teljességgel képtelen vagyok felfogni, hogy van, aki tényleg beveszi, hogy találsz 300 embert, akik közvetve vagy közvetlenül utánad fognak csatlakozni a rendszerbe, és majd aztán ők is találnak még 300-at, és ha már az 5. ilyen 300-as szinten vagy, akkor nem lesz semmi dolgod, csak lógatod a lábadat és élvezed hogy a semmittevésedért áramlik a pénz a bankszámládra... Komolyan létezik ilyen?
Persze könnyen lehet, hogy csak én vagyok túl szkeptikus vagy állok rendíthetetlenül két lábbal a földön, de mindig is úgy gondoltam, hogy ebből (ti. Multi Level Marketing) csak azok kereshetnek, akik az első tíz emberben benne vannak. Legfeljebb a második vonalban. A többiek csak droidok...

Még továbbmenve nem tudok mást tenni, csak sajnálni azokat az embereket, akiknek ennyi az életcéljuk, hogy felépítsék a kis piramisaikat. Persze mondjuk egy előtte éhbérért dolgoztatott számára ez maga a kánaán... De...
És akkor elértük a sarkalatos pontot: az én elvárásaim és szemléletem ennél magasabban áll. Én nagyot fogok alkotni, de mindenképpen hasznosat, ami majd aztán több ezer embernek az életét befolyásolja. Igaz, minél nagyobb szám jelzi a koromat, annál tisztábban látom, hogy nem leszek milliomos, nem leszek jól menő üzletasszony, nem lesz többmilliárdos zökkenőmentesen működő és folyamatosan profitot termelő vállalatom... Ettől függetlenül maradandót fogok alkotni. Olyat, amiben még az unokáimnak is része lehet, ha ők is úgy akarják.

Tegnapelőtt ismét nagyon szerettem az időjárást, ugyanis másodjára sikerült neki meghiúsítani egy nagyon várt és szorgosan tervezett ütemezett programot. A legjobb, hogy anyu már hét elején megmondta, vasárnap rossz idő lesz, de a csütörtök éjjeli programot nem tudtam áttenni máskorra, mert nem én határoztam meg, és a szakmai fejlődésemnek meg igazán jót tett. Szóval emiatt pénteken vizes programra (és úgy mellesleg másmilyenre is) teljesen használhatatlan voltam. Ráadásul szombaton olyan kánikula volt, hogy hirtelen felindulásból hagytam itthon a vendégsereget és vonatoztam le a Velencei-tóra mártózni egyet. Annyi embert sem láttam még a Tavon! Hazafele úton meg attól féltem, hogy a FLIRT túlterheltség miatt nem fog továbbközlekedni, mivel az utassűrűség a Nagy Piros Villamoson vetekedett egy csúcsidejú 7E járatéval... De azért +55' sikeredett neki Kelenföldig...

Szóval ott tartottam, hogy vasárnapi fürdőzés elmaradt. Ennek ellenére hiába szeretnék én még így is találkozni régen látott szeretett emberkémmel, ha az hajlandóságnak elég csekély jelét mutatja aprócska icipicike lényegtelen problémák (mint időjárás) áthidalására... Így tettem eleget az eredetileg aznapra tervezett látogatásomnak Andrisnál.

Furcsa volt kicsit nála lenni. Kicsit Macbolondította a szobáját, de nem ez volt a legsarkalatosabb. Fanni épp nem volt otthon, de valahogy mégis ott volt a jelenléte, a kisugárzása. Egy sál itt, egy táska ott... Mind szerves része annak a közegnek, olyan természetesen, annyira egyszerűen. Én ezt el sem tudtam annó képzelni. És aztán meg még azon lepődtem meg (bár a korábbiak után egyáltalán nem tudom, miért), hogy az egyik szekrény Fannié. Mármint az ő holmijai vannak benne. Egy kapcsolat sem hibátlan, az övék sem, de valahogy mégis kívülről az jön le, jól megvannak és boldogok a maguk tökéletlenségében. Lassan már két éve. Kívánom nekik, hogy legyen még sokszor kettő boldog közös évük.

Ám ettől kicsit elveszettnek éreztem magam. Mármint a ruhásszekrény meg a Fanni-sugárzású Andris-szoba kissé elszomorított. Hol vagyok én még attól, hogy valakivel összeköltözzek?! Pedig szerintem elviselhető vagyok... (Legalábbis én már több mint 23 éve élek magammal, és eddig minden nézeteltérést sikerült békés eszközökkel rendeznem.) Továbbá az évek folyamán már rámragadt a rendszeretet is, a háztartási zsémbesség...

Aztán rám nehezedett a nap súlya, hogy mennyire nem ilyennek lett tervezve. Aztán meg ismét ott tartottam, hogy van, ami nem változik. De hát mindenki maga tudja, mit csinál vagy nem csinál — vannak dolgok, amiket nem lehet erőltetni, és vannak dolgok, amikre mindenkinek magának kell ráébrednie. Nehéz ezt kimondanom és leírnom, de vannak menthetetlen emberek. Legalábbis olyanok, akiken én nem tudok segíteni. Néha én is ebbe a kategóriába tartozom. Szóval pontosan úgy éreztem magamat, ahogy azt Rúzsa Magdi énekli: én mennék, de valami visszahúz. Mert egyszerűen mégis képtelen vagyok elfogadni, hogy valakin ne lehessen segíteni.

Kicsiny eszecském továbbpörögvén, belém csapott a felismerés: Nem emlékszem, mikor ébredtem utoljára úgy, hogy egy dal járt volna a fejemben, amit aztán joggal nevezhetek A nap dalának. Vagyis mégis emlékszem... Ködösen, homályosan a távolban... Valamikor régen... Hiányzik az az érzés...

Valami... hiányzik...