A good woman keeps her mind right and her body tight.

Szürke-színes hétköznapok

Tenisz kezdőknek

2011. március 17. - Vyca

Belevágtam egy kicsit aktívabb életbe. Heti kétszer járok ugrabugrálni - legalábbis egy hónapig, míg van rá pénzem - és hetente egyszer megyek teniszezni.

Első teniszezős élményem elég vicces.
Ott kezdem, hogy természetesen utolsó nap mentem el ütőt venni. Elég skót módjára nem voltam hajlandó kiadni egy csomó sok pénzt érte, és a lustaságom meggátolt abban, hogy több helyre is benézzek, így végül gazdaságossági és kényelmi megfontolásokból levettem a legolcsóbb ütőt a budatétényi Tesco sportosztályán, ami egy junior ütő. SG jót nevetett rajta. Én meg utólag rájöttem, mikor megéreztem, hogy nem tudok elég erőset beleütni a labdába, hogy megnehezítettem a saját dolgomat, mert kisebb az erőkarom... :) Már ezért megérte az elmúlt 4 év!
A játékot élveztem, ide-oda rohangáltam, kb. negyed óra után már azt sem tudtam hol vagyok, annyira elfáradtam. Meghúzódott a lábam, aminek köszönhetően a másnapi tánc kicsit érdekesen ment. De élveztem!
A második alkalomról pedig RB megfeledkezett. Pedig még előző este is szóltam neki, és mondta, hogy persze, jön. Hogy lehet elfelejteni, hogy velem találkozik, és együtt teniszezünk??? :D

A szakest elég sovány volt. Mint kiderült, ez még csak az 5. alkalom volt, hogy ünnepélyes(ebb) keretek között adták át a gyűrűket. Meg is látszott rajta. A földmérő szakest sokkal hangulatosabb volt. Na igen, azért nem mindegy, hogy valami 5. vagy 51. ... Viszont nálunk a díszlet osztályrendekkel hangulatosabbra sikerült. Csodáltam is.
Azt pedig vicces volt végighallgatni, amint mögöttem néhány lány megtárgyalta, hogy XY-nak nem engedtek gyűrűt rendelni, mert nem most diplomázik. Na igen, megvan annak is az előnye, ha az embert nem ismerik.
Amit furcsálltam, hogy a dékán nem mondott egy árva szót sem. Mármint köszöntötte a megjelenteket, de nem mondott semmi beszédet, vagy összegzést, egy kukkot sem, csak átadta a gyűrűket.
Az áltudományos előadást Völgyesi tartotta. Ami meg azért volt furcsa, mert ő geodéziás, akiknek van saját szakestjük, az építőmérnöki szakest meg úgy gondolom, hogy a többieké inkább. Szerintem nem sokan ismerték az "ünnepeltek" közül, mert mi legfeljebb geodézia I-II.-n találkozhattunk volna vele...
Másik, amit hiányoltam, az UVT hivatalos képviseltetése. Voltak a geodéta tanszékről, meg szerkezetesek is láttam, de UVT-s nem rémlik.

A szakest krampampuli tartalma idézte csak a soproni-selmeci hagyományokat. (Erről jut eszembe, hogy a földmérő szakesten Barsi milyen szép összefoglalót mondott a selmeci hagyományokról! Le a kalappal!)

Miután tizenegy órakor lezárták a szakestet, és mivel Picúrral volt egy téma, amit nem lehetett úgy a levegőben lógva hagyni, még egy fél órácska erejéig lementünk a Drönkbe. Ezen a tűzkeresztségen is átestem. Egész jó hely, csak kár, hogy füstös - mint minden szórakozóhely általában - és én meg nem nagyon bírom... :( Lehet rá kellene szoknom a cigarettára. :D

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása