Nyugodt vasárnap volt. Ebédidő. A család élvezte a gőzölgő leves szétterülő illatát, mely belengte az egész lakást. Épp terítettek, hogy aztán asztalhoz üljenek, és átadják magukat az ízek világának.

Ám a vasárnapi harmóniát hirtelen rendőrautók szirénázásának zaja bontotta meg. Még csak távolról hallatszódott, amikoron az ablak előtt egy nem kicsit összetört, szocializmus korából itt ragadt kék Dacia verte fel a port és a kavicsokat a buszfordulóban. A félroncs kanyarodni szándékozott, de megállt. A szirénák hangja egyre közelebbről hallatszódott, és egyre csak erősödött. A Dacia sofőrje kétségbeesve próbálta újraindítani az autót, de az nem hagyta magát. Csak betegen, mintha halálhörgést hallatna, erőlködött, de nem indult. A sofőr csapdába esve az autó(já?)ban. Tehetetlenül, menekülhetetlenül. Már nem próbálta beindítani a kocsit, rájött, hogy itt a vége. A menekülésnek, a szabadságnak.

Ekkor a szirénák halkulni kezdtek. Másfelé vették az irányt. A vezető mégiscsak megmenekült. Mihelyt ez eljutott a tudatáig, kipattant az autóból, és egyedül megpróbálta belökni. A sofőr magas, fehérbőrű férfi volt, feketefehér csíkos ingben és farmernadrágban. Természetesen kudarcot vallott, egymás után többször is. Talán nem emelkedőnek felfelé kellett volna próbálkozni..? Ott vergődött, a tudattal, hogy mostmár el kellene húzni innen a csíkot. És ekkor jött a megváltás. Az utcából 4 cigány érkezett: két 7-8 éves kölyök, egy asszony és egy lány. Ötőjüknek sikerült emelkedőnek beindítani a szegény párát. A csíkosinges visszaült a volán mögé, és elhajtott.

A rendőröknek nyomát sem látta a békés család, többet a szirénákat sem hallotta aznap. A vasárnap folyt tovább, harmóniában. Asztalhoz ültek, és békésen megebédeltek.

Gondolatok:

1. Miért van az, hogy egy ronccsá tört autó le tudja úgy hagyni a rendőrök kifogástalan állapotban levő szolgálati kocsijait, hogy azok teljesen elvesztik a nyomát?
2. Zsivány a zsiványnak mindig segít, viszont jóember a jóembernek nem mindig..

Mi a ti véleményetek?