Kisvasúti nap és ami lett

Az a nap is kicsit borongós volt, de azért a nap is sütögetett, és csak a nap végén köszöntött ránk az eső. Kabát még mindig kellett.

Tizedikén hagyományokhoz híven a Gyermekvasút nyitotta meg a kisvasúti napok sorozatát. Szintén kCz vezérelte ötlet volt, hogy menjünk ki. Sikerült jó korán kiérni, mivel 8.15-kor volt találkozó Moszkván. felmentünk villamossal Hűvösbe, mondván egyik ismerőse ott van, aki a C50-est fogja vezetni. Igaz, pont a másik végen tartózkodott, de legalább láttam már azt a fűtőházat is. Amin nagyon csodálkoztam, hogy senki még csak meg sem kérdezte, mit keresünk mi ott benn. Ez általános? Mert nagyon meglepett.
Aztán fogasoztunk is a nap hátralevő részében, de mivel engem a keskenynyomköz igazából nem vonz, nem sokat nézelődtünk Széchenyi-hegyen sem.

kCz-nek dolga volt egy ismerősével, aki Simsont akart venni délután Tatabányán (első nekifutásnak Tatabányáról volt szó), és mivel volt még másfél óra a vonatig, kimentünk egyet a Margit-szigetre. Addig meggondoltam, hogy van-e kedvem lemenni Tatabányára, de mivel nem volt más dolgom, miért ne. Nah, a szigeten hittem, hogy most úgy elázunk, hogy én még két hét múlva is csavargatni fogom magamból a vizet.

Végül a "ha hazamennék sem csinálnék semmit" éles meglátással kíséretet tettem. Megismertem Kalmárt, aki pályázott a Simsonra. Mint kiderült kCz és Kalmár még a Kvassayban (aztán Aranyban) voltak osztálytársak, szóval a régi Andris-féle kiképzésnek köszönhetően egész sok dolgohoz hozzá tudtam szólni. Aztán Tatabányán kiderült, hogy Oroszlányba kell továbbmenni, amiről végül kiderült, hogy kocsival elvisznek minket a faluba, Szákszendre. Kalmár úgy indult el, hogy haza tudja-e vinni lábon a Simsont kérdésére pozitív választ kapott. Ezzel ellentétben mikor megérkeztünk, a Simson majdnem darabokban, a hátsó kerék nincs a helyén, fékbetét kettétörve. Imádnivaló volt az a hangulat, érzés, ami ott körülvett. A tulaj fogta a törött fékbetétet, mondván a szomszédból mindjárt szerez jót, majd 20 perc után egy doboz sörrel a kézben tért vissza.

A meg nem vett Simson

Azt hiszem nem kell mondani, hogy a gép nem lett elhozva, pláne miután kiderült, hogy se a féklámpa, se a világítás nem működik... Kínálva volt bor, házi pálesz. Srácok, mint majdnem vasútgépészek hogyne kértek volna! Aztán azt hallgattam hazáig, hogy a bor olyan sűrű volt, hogy megállt volna benne a kiskanál, a páleszen meg a fagyállót és traktorgumit is lehetett érezni. De azért jobb kedvük lett tőle.

Míg éppen szerelték a gépet, kicsit megeredt az eső. Szeretem a szép dolgokat, és hiába, sok fölött én is elsiklok, de van, ami azért megmarad. Az eső hatására kCz hajában az esőcseppek pajkosan nevetgéltek és csillogtak, s mivel zápornak is kevés volt, mi lehullott, visszasütött a nap, és ott csillgotak. Annyira szép volt... Mint amikor harmatos a fű — csak én akkor legtöbször még alszom, meg ugye akkor még hideg van, amit nem szeretek.

 Sokszor meglepődök, mik nincsenek a faluban. A szomszéd, akihez ment az öreg fékbetétért, áthívott minket, hogy ha akarunk jó motort látni, akkor nézzük meg. És ott állt nála 3 Simsom, ebből kettő már csilli-villi, egy Trabant az oldalán feküdt, az is épp szerelés alatt, de a harmadik garázs volt az igazán ledöbbentő: egy másfél millát érő Suzuki motor pihent benne! Van, amin én is meg tudok lepődni.

Ez is a szép napjaimat bővíti. Imádom, amikor spontán jönnek jó dolgok. És kCz egyre inkább rádöbbent, mennyire jó is utazni. Ami egyfelől el is szomorít, hogy én mennyire nem élek azzal, hogy ingyen vonatozhatok, és már az sem lesz sokáig... Remélem ebből a szompontból az elkövetkező két évben sikerül változtatnom, és egy kicsit országot-világot látnom. Csak társaságom is legyen, mert én egyedül elég félős vagyok, szükségem van rá, hogy valaki megvédjen. Meg egyébként is szociális lény vagyok, és nem szeretek egyedül lenni, menni.