A hét első két napja édes semmittevéssel telt. És tudván, hogy egy hét múlva ismét fehér egér leszek a mókuskerékben, már hétfőn iskolakészre varázsoltam magamat, hogy utána nehogy egyetlen szót vagy gondolatot is kelljen efféle tevékenységgel töltenem.

Megvolt a regisztrációs hét. Kicsit méláztam, kicsit nyalogattam a sebeimet, meg elsajnálkoztam az engem ért bántódásokon. Aztán — bár nem túl boldogan, de azért túl a vizsgákon, meg hogy ne unatkozzak, és megpróbáljam magamat összeszedni széttört darabjaimból, és remélve, hogy valahonnan visszaszerzem azt, amit elloptak tőlem — fogtam magamat, a batyumat meg a hamuban sült pogácsámat, és felkerekedtem, hogy négy napot Nyugat-Magyarországon töltsek.

Szerdán meglátogattam Brigit Sopronban. Nem kellett nagyon korán kelni, ez volt a paktum: aludni és aludni hagyni. Mivel előző este megvilágosodás ért, hogy épp a City-szerdát választottuk meg randevúnk napjának, örömmel váltottam meg a nulla forintos helyjegyemet, és vetettem rá magamat az egyes vonal szépségeire, amire nem is emlékszem, mikor került sor utoljára.

Itthon még esett, Kelenföldön csontfagyasztó hideg volt, majd a hegyekben egészen Győrig havazott, és Sopronban már sütött a nap.
Mindig szeretek Sopronba utazni. A Kisalföld az legszebb tájegység utazó szemmel: ott mindig látni életet, rengeteg ragadozómadár és kiáltó színek csodálhatók meg az ablakon át. Mindig valami otthonos, élénk borzongással tölt el az a táj. De sajnos rá kellett jönnöm: télen itt sem szebb, mint máshol. Így könyvembe temetkezve érkeztem meg a Hűség Városába.

Ahogy kiléptem az állomásról, valahogy egyszerre elfelejtettem minden gondot s bánatot, képtelen voltam nem mosolyogni, és nem örülni annak, hogy megérkeztem. Brigivel egyetemen találkoztunk, ahonnan hozzá mentünk. Megmutatta a lakást, amelynek számomra legkedvesebb helyisége a szép, tágas (bár ebben csalóka naggyobító szerepe van a hatalmas tükörnek), hangulatos megvilágítású fürdőszoba. Kooperációval előállítottuk olyan délután négy körülre a csilis babot ebédnek.

Nagyon régen láttam már, és jó volt Vele újra találkozni és beszélgetni egy jót. Kvázi megünnepelvén, hogy sikeresen megszerezte a diplomáját, este elmentünk moziba, és az előzőleg közösen kiválsztott Hova lettek Morganék? könnyed szórakoztatásnak adtuk át magunkat bőséges nachos társaságában — csak és kizárólag sajtszósszal, ami amilyen büdös, annyira finom.

Másnap reggel, vagyis inkább késő délelőtt indultam el Zalaegerszegre. Azóta elmondhatom, hogy már utaztam Sopronban busszal, sőt, ellenőrrel is találkoztam! Aki valami csodás módon még csak meg sem említette, hogy a jegy, amivel rendelkezem, 130 Ft-tal olcsóbb a jelenleginél. Zord, csúnya, latyakos, esős csütörtök volt.

Egerszegig az út átszállással Szombathelyen és Zalaszentivánon át vezetett. Szombathelyen már sütött a nap, ami végigkísért. Szeretem a téli napsütést, mert mindent annyira tisztának mutat: az ég kékje, a fű zöldje (mert igen, azt is láttam) a havas tájban sokkal intenzívebb. Ennek az is oka, hogy a nyári fény a télinél erősebb, és nagyobb fényben a színek kevésbé jönnek elő.
Szombathelytől kezdtem kifele pillantgatni az ablakon. Volt sok havas rész, aztán meg szántók, apró zöld hajtásokkal. (Ez utóbbit nem nagyon értettem, mert nem volt sem meleg, csapadékból is csak a hó esett, de hát a növények jobban tudják.) És nem tudom, hogy a szemem káprázott, vagy valóban jól láttam, de egy kisebb tónál mintha rengeteg hattyút váltam volna látni — ami meg azért különös, mert a hattyú költözőmadár. És ugye kihagyhatatlan klasszikus téli vonatozós élmény az őzikék észlelése.

Egerszegi négy napom alatt elfogyasztottam egy könyvet, így a teljes reghéten kettőt ettem meg. Sajnos a felmerült piros hóriadó miatt (amit azóta sem találtam meg, hogy mit jelent), elmaradt, hogy kiránduljunk néhány fotó kedvéért egyet az őriszentpéteri hídhoz. Na nem azért nem mentünk, mert annyira nagyon havazott volna, csak rossz időben nekem nemigen szokott kedvem lenni semmilyen kimozduláshoz.

Vasárnapra virradólag is szép hómennyiség szállt a földre, de ettől én még hazajutottam Zalaegerszeg-Székesfehérvár-Pusztaszabolcs felé is, és várakozásaimmal ellentétben nem ragadt be a Bz sehol a 40 perces szakaszon egy hórakásba sem.