Szép nap volt. Estére járt már, mikor belépett az ajtón. Végre hazaért a munkából, és ez jó érzéssel töltötte el. Belenézett a tükörbe, elmosolyodott — tetszett neki az onnan visszamosolygó arc. Letette táskáját, kiskabátját felakasztotta a fogasra. Végre kiléphetett a csinos, tűsarkú, tűorrú, bordó, kígyóbőrt mintázó lakkcipőből, mely amilyen szexi, épp olyannyira kényelmetlen volt teljes napon át. De szereti viselni ezt a cipőt, mert úgy érzi, kihozza belőle az igazi nőiességet.

Szobájába lépve elégedetten tapasztalta minden nap a rendezettséget, harmóniát, és élvezettel töltötte el a napfény illata, mely egész délután átjárta a falakat. Ilyenkor már nem volt fény, csak a derű mámorító illata. Egyesével végiggombolta bordó selyemingét, helyébe lezser pólót vett. Hosszú combjának tövéig felvágott szoknyáját melegítőnadrágra cserélte. Otthoni szerelésében bekapcsolta fekete laptopját. Kívülről szecessziós motívumok díszítették, belül pedig hideg, fém touchpad. Beleborzongott és sejtelmesen elmosolyodott, ahogyan az ujja hegye a hideg fémhez ért. Lágy, pánsípos zenét indított, majd kimérten elkezdett készülődni a másnapra.

Elégedett, szép nő volt. Igazi főnyeremény. Minden reggel boldogan ébredt, kíváncsian várva, vajon mit hoz az előtte álló nap. Az élet minden momentumát szerette átélni a maga teljességében, mindennek megadta a módját. Éppúgy tudta élvezni a társaságot, mint a magányt. A legapróbb dolgokra is nyitott volt. Semmire nem mondott nemet, ami a legkisebb boldogsággal is kecsegtetett.

Míg előkészítette másnapra neccharisnyáját és ezüstszínű kisruháját, átélte a hátrahagyott nap boldog pillanatait. Csodás nap volt. A munkatársa reggel ismét kávéval fogadta — már másodszor a héten —, egy fontos üzleti partnerrel ebédelt, és sikeres megállapodással váltak el. De a nem tervezett események, melyek meglepetésszerűen történnek, mégis sokkal elevenebb érzéseket váltanak ki. Vele is így volt. Egy kedves régi ismerős volt, akit a sors aznap útjába sodort. Bár nem volt idejük megállni és beszélgetni, de a viszontlátás öröme, ami arcukra íródott, mindent elárult. Egy szerető pillantás és meleg mosoly nyomán boldogan sodródtak tovább életük folyamán.

Üzenet érkezett. Ő írta. Kedves szavakat tartalmazott, melybe minden sejtje beleborzongott. Érezte, amint átjárja a vibrálás. Lassacskán felmerült a találkozás. A nő szívében reménysugár gyúlt. Talán ő lesz, akire várt. Talán ő lesz, akire vágyott. Már korábban is gondolt rá. Úgy, ahogy azelőtt még soha senkire. A legváratlanabb pillanatokban bukkantak fel arcának vonalai a fejében. Víziói példa nélküli elevenséggel járták át érzékeit. Nem értette, hogyan lehet a képzelet annyira valóságos, mint egy emlék — pedig csak képzelet volt, nem emlék. Hányszor elképzelte, hogy ajka az övéhez ér! A képzelt puha, lágy, meleg érzés elgyengítette a lábát. Hányszor elképzelte, hogy ingét végiggombolva és finoman letolva róla ujjperceivel éppenhogycsak bőréhez érve végigsimítja kulcscsontját, felkarját!

Várva várta a közelgő találkozás napját. Minden napon, ami addig eltelt, és lehetséges egyáltalán, még szikrázóbb és tündöklőbb volt. Készítette és fényesítette a lelkét egy különleges ember számára, akit talán maradéktalanul boldoggá tehet— aki talán még ennél is boldogabbá teheti. Tudta, hogy holnap lesz a nap, ami talán mindent megváltoztat. Talán a holnap lesz, amikor vidám lelke rátalál a belső egynsúlyra, a nyugodt harmóniára is. Különös gondossággal, szertartásszerűen mosta meg hamvas bőrének minden négyzetcentiméterét. Alaposan megtörölközött, majd maga köré csavarta. Ünnepélyes, lassú mozdulatokkal bontotta ki derékig érő vizes haját. Kellemes illatú testápolóval adott kellemes illatot és csillogást bársonyos testének. Szép akart lenni. Szerette volna, ha már az első pillantásnál eldől a férfiban: "Igen, ezt a nőt akarom egy életen át. Vele szeretnék ágyba bújni minden este."

... csalódás

Felvirradt a nap. Tündöklő reménnyel figyelte a telefont, hogy megtudja, pontosan mikor találkoznak. Csak várt és várt. A nap eltelt, már estére járt. A remény helyébe csalódottság lépett. Majd düh. Nem azért, mert végül nem sikerült a személyes, hús-vér, meleg, fizikailag is érző és érezhető randevú. Csak az bántotta, hogy egyáltalán semmi üzenetet nem kapott. Nem akart ő indokot, csak egy tisztázó gondolatot, hogy "nem kellesz", vagy "felejts el", "mégsem akarok veled találkozni". Kétségeibe merülve, reményének szétfoszlásában sorvadva nézett az éjszaka rideg valósága elé: Ismét egyedül, magányosan bújik szatén ágyneműje hidegébe.

... boldogság

Felvirradt a nap. Tündöklő reménnyel figyelte a telefont, hogy megtudja, pontosan mikor találkoznak. Csak várt és várt. A nap eltelt, már estére járt. A remény egyre halványult. Kétségbe esve, egyre sűrűbben pillantott a telefonjára. "Talán meggondolta magát?" De hirtelen mégis megszólalt. Nem hiába várakozott, végül mégiscsak írt. Megvolt az időpont. Egy tizenhat éves lány izgatottságával és egy érett nő vágyával öltötte magára fekete harisnyakötőjét, miniszoknyáját, szépen dekoltált feszes blúzát. Haját lazán felkötötte, megtartva annak minden elevenségét, ám nyakának szép ívét mégis láthatóvá téve. Belebújt kedvenc tűsarkú cipőjébe, magához vette kistáskáját, és remegő lélekkel elindult.

Ő már várt rá. Ott állt a parkolóban, kocsijának autójának támaszkodva. Mindkettejük szíve majd kiugrott a helyéből. Érezték, hogy eljött az ő idejük. Végtelen és megmagyarázhatatlan, sugárzó tekintettel vesztek el egymásban. A nő a férfihoz lépett, szorosan átölelte, nem engedte el percekig, csak szívta magába annak eleven, megborzongató, feledhetetlen illatát. Hátán érezte az erőteljes kéz biztonságot sugárzó melegét. A férfi lehunyta szemét, és minden véredényével átélte a nő kellemes illatát, nyakszirtjén lüktető lélegzetének ritmusát.

Azon az éjjelen egyikőjük sem egyedül bújt az ágynemű hidegébe. Azon az éjjelen mindketten boldoggá lettek. Azon éj után még sok ilyen éjjel következett...