Vannak napok, amikor nem akarsz felkelni. Amikor jó érzés csak úgy, mozdulatlanul feküdni az ágyban, és élvezni azt az átmeneti állapotot, mikor  már nem alszol és még nem vagy ébren, de az álom- és alvásbeli érzések ott kóvályognak az ébredező testben és tudatban. Így nem csak abban a pillanatban nem akarsz felkelni, amikor lenyomod az ébresztőt, hanem egyáltalán nem. Csak két vonatot hagytam elmenni, és háromszor hallgattattam el a telefont. Majd a reggeli, kristálytiszta logikával végiggondoltam, hogy miért is kellene bemennem a suliba. Az eredmény: semmi értelme. Tehát ma sztornózom. Bár az ébredezés melankólikus érzését ezek után már nem kaptam vissza, de boldogsággal töltött el, hogy maradhatok még a paplanom és szeretett kispárnám bársonyos puhaságában, és a másik oldalamra fordultam. Majd a régóta ismét hozzánk száműzött forgalmista kedves hangját hallom, amint tájékoztatja az utazóközönséget, hogy a Déliben bombariadó van, így az se nem fogad, se nem indít vonatokat. Nem mintha nekem Kelenföld nem lenne elég, de ezt égi jelnek vettem, mely a döntésem helyességét igazolja.