Március hónap elsődlegesen anyu születésnapjával azonosult még néhány évvel ezelőtt. Azóta nem kicsit szaporodtak meg Gábor keresztnevű ismerőseim, így mára már nem csak anyum öregbedésének hava ez, hanem ezen becses nevű ismerősöké is.

Mivel 24-e a hónapban szerdára esett, és sok egyetemi kötelesség várt ránk, KPeti barátom (mert én nem csak úgy mutatom be, hogy évfolyamtársam, ellentétben a fordított helyzettel) kitalálta, hogy MGábor neve napját ünnepeljük meg egy ABCD (AC/DC tribute - én nem tudtam) koncert keretei között péntek este a Wigwamban. Ahogy az lenni szokott, szépen körímél, hogy lészen péntek este ilyen meg olyan program a nagy sátorban, gyertek el, itassuk le Gábort. És ahogy ez szinten lenni szokott, a sok-sok ímélből válasz csak egy-kettőre érkezett, és végül nekiindultunk hárman, KPeti, MGábor meg szerény személyem az indián sátornak.

KPeti a programfelelős, úgy értesült, hogy 20 órakor kezdenek.. Mi szépen bementünk, kikértük italainkat. A kiszolgálás kicsit lassan ment, igaz, de nekünk csak az lett fura, hogy miért nincsen senki rajtunk kívül. Zenekar hangszerelt. Amíg Petihez oda nem ment a nagydarab biztonságiőr, valamit sutyorogtak, és kiderült, hogy 22h előtt nem lesz koncert, és tulajdonképpen a hely is még zárva van. (Akkor miért engedtek be egyáltalán?) Na jó, üssük el az időt! Irány a Tesco, debreceni vásárlás, fel Petihez (valamelyik panelban az Andor utcánál), vacsora – még M@rcit is láttam elszáguldozni a lusta macskájával egy ICS-vel.

Aztán vissza tízre a sátorba. Tizenegykor neki is kezdett a zenekar, és két órán át biztos játszottak. Azért mondom, hogy biztos, mert mi éjjel egy előtt 10 perccel távoztunk. A hangulat a koncerten nem volt véleményem szerint annyira fergeteges, mit amennyire lehetett volna, de Ti is tudjátok, hogy a bevitt alkoholmennyiséggel a hangulat először exponenciálisan nő, aztán a csúcs után exponenciálisan csökken. Szóval Gáborunknak kb. éjfélkor volt a csúcs, és aztán jobbnak látta, hogyha most távozunk, mert nem bírta volna sokáig annál a füstmennyiségnél. És a Highway to Hellt emiatt nem is hallottuk (gondolom az volt a zárószám, mert az egy tipikus közönségdarab).

Addig az estéig nem ismertem AC/DC-t, de így belegondolva annyira sokat nem is veszítek velük - minden számuk egyforma. És hogy van egy őrült gitárosuk? Mindig is éltek elborult agyú emberek.

Ahhoz képest, hogy Gábor és Peti ugyanannyit ittak (sör meg VBK), voltak különbségek, nem is kevés. :) Gábornak jót tett az a majdnem egyórás séta, míg hazajutott, utána már képes volt letusolni is. Szép idő is volt este. Még láttuk az utolsó kocsiszinbe térő 18-ast. És csiripeltek a madarak. Akik szegények meg vannak tévesztve a lámpafénnyel, mert azt hiszik nappal van, és egész éjjel csicseregnek. Micsoda környezetszennyezők vagyunk, hogy nappal egyáltalán nem lehet őket hallani, mert akkora a zaj. /MGábor éjszakai felfedezései a fővárosról/
Szilárd jól kiröhögte, mikor hazaértünk. Gabcsi, te bebasztál – ezzel fogadta.
 

Az este tapasztalata: először voltam Wigwamban, és tetszik az a hely! Nem is tudom, eddig miért maradt ki az életemből. Többet koncertre nem megyek fehér cipőben, mert annak csak mosás lesz a vége.

Még valami, ami teljesen letaglózott: Sok mindent megtudtam KPetiről is. Amikor általában kérdezgettük eddig, hogyan is jutott oda, ahol most van, mindig csak ködösítés volt a válasz, de aznap este – a korábbiakhoz képest – teljesen nyíltan válaszolgatott. Lehet korábban is piával kellett volna kezdeni...?