Az elmúlt héten leneveltem a napi 16 órás függésemet a netről. Na nem mintha sok választásom lett volna ha át akartam menni a vizsgákon..

Az elmúlt héten sok dologgal lett bővebb a tudás-zsákom. Ezek közül persze a legtöbb senkinek nem újdonság, és én is hallottam már róluk, de azért így ömlesztve a nyakamba zúdulva kicsit hirtelen ért.

• Rá kellett döbbennem akarva-akaratlanul, hogy a szorgalom nem mindig kifizetődő.
• Megtapasztaltam az igazságtalanságnak pozitív és negatív fuvallatát is, ami ráébresztett arra, hogy ne akarjak én olyan átkozottul becsületes lenni, még akkor sem, ha minden porcikám követelőzik érte.
• Egy bizonyos személy, akit eddig ha nem is hibátlannak, de megfelelőképpen emberségesnek és igazságosnak tartottam, egy huszárvágással elvesztette szimpátiámat. Mindenkinek lehet rossz napja, persze, de kevés dolog van, ami jobban felidegesít az igazságtalanságnál.

A sikertelenség és az igazságtalanság szinergiája komolyan beleültette a csírát a fejembe, hogy tulajdonképpen mit is akarok én az egyetemen egyáltalán. Nincs szükségem arra, hogy a munkám, szorgalmam és tudásom ne azt kapja, amit érdemel. De, ahogy sokan mondják mostanában: ilyen ez a popszakma.

Közlemény:
Jelentem 4 félév után sikeresen teljesítettem a 6 kredit értékű szilárdságtan tárgyat elégséges osztályzattal.
Erre is azt hittem, hogy ha majd egyszer sikerül, akkor örömtáncot járok, és bennem lesz az érzés, hogy szertartásosan laponként szaggassam darabokra a sziltan könyvet, de most mégis olyan üres az egész. Semmi öröm, semmi megkönnyebbülés, csak némi kesernyés íz a számban, hogy én ezt már ennél jobban tudom, csak nem érdekel senkit. Valójában engem sem.

A hét további részében SENKIVEL nem vagyok hajlandó többet az egyetemről beszélni.