Tegnap kényelmes nyugalomban utaztunk hazafele hármasban FLIRT-tel. Mindenki szereti őket, mert újak, szépek, mindenki biztonságban érzi magát rajtuk - amiben nem kis szerepük van a biztonsági kameráknak sem, de azért is -, mert egyterűek. Az egyterűség sokszor vezet ahhoz, hogy akarva akaratlanul is végighallgatjuk a mellettünk utazók beszélgetéseit. Van, amikor egyszerűen hiába tiltakozom, nem tudok nem odafigyelni egy közelemben zajlódó párbeszédre.

Közelünkben egy középiskolás, utastásaim által csupán "legfeljebb hímnemű, de nem férfi"-nak titulált egyén vonzotta a füleket és némely szemeket már egy ideje különféle megnyilvánulásaival. Körülöttem mindenki (nem csak harmadmagamat ideértve) megpróbált (inkább kevesebb sikerrel) diszkréten mosolygni magában szegény flótás tudatlanságán és egyéni stlíusán. A gátat a következő mondat szakította át:

– [...] nem süllyedek le a parasztok szintjére, hogy én fát vágjak!
– Miért? Mi bajod a favágással?
– Az olyan ciki!

Egyszerűen eddig bírtuk. Elkezdtünk nevetni rajta, ami nem szép dolog, de nem tehettünk róla. Én csak kacagtam. Egy a közelünkben utazó 24 éves srác teljesen kiakadt, és kőművesek mellé állította volna be a "nyápicot" egy napra. Édesanyám kevésbé drasztikusan csak egy cserépkályhával fűthető lakásba költöztette volna. Egy harmincas hölgy pedig kacagó gyöngyei között fejezte ki részvétét "szegény városi fiú" iránt.

Nem mondom, hogy ez egy nagyon szép motívum, de közös kapocs lett utazásunk hátralevő részére a kívülállón szórakozás. Példálul ezért is jó vonatozni!