Utazásom története Zalaegerszegről Ercsibe.
Menetrend szerinti menetidő: 4h 47min
Tényleges utazási idő: 8h 30min

Az egész ott kezdődött, hogy havazik. Biztos ismeritek a viccet, amlyikben két hulló hópihe megvitatja, ki hova tart — egyik a téli olimpiára, másik meg Budapestre dugót okozni. Na igen, az szerintem is nagyobb móka. De az igazi vicc, hogy ez nem vicc, és nem csak Budapestre terjed ki, hanem egész kis megcsócsált rántotthús alakú országunkra. Bár ennek lehet az is az oka, hogy valóban csak Budapestre, de mivel Magyarország azon szerencsés helyzetben van, hogy ténylegesen központi székesfővárossal rendelkezik, az lebénítja az egész országot.

Tegnap este, mikor ugye már második napja folyamatosan esett a hó, jött a megérzés, hogy ha emberi időben haza szeretnék érni, akkor bizony el kell indulnom előbb. Ha a 10.00-kor induló vonattal menetrend szerint itthon lennék 15h-ra, akkor legkésőbb 17h-ra ez biztosan így is lesz.

Minden jól indult. +5-tel indultunk Nyugat-Magyarország nemcentrumából, és Bobáig ez csak +20 perc lett. Az ablakon kinézve szép havas táj tárult két szemem elé, amely fürdött a szikrázó napsütésben. Én tipikusan az az ember vagyok, aki utálja a telet, hideget, lucskos időt, szelet, vagyis mindent, mi nem napsütés és meleg. De a vonatozás alatt még én is megbékéltem vele. Néztem az őzikéket, amint a szántón keresgetik az élelmet, a fölöttük pocokra vadászó ragadozómadarakat, és egyszerűen szép volt. Ehhez persze kellett az is, hogy a fülkémben fűtés legyen, és meleg. Lehet mégis szeretem a telet. De csak addig, míg én bent, a hideg pedig kint.

Az a 20 perc egyáltalán nem zavart. Nem vagyok egy ideges típus a vasúti menetrend betartásával kapcsolatban, nekem úgyis sűrűn jár vonat haza Budáról. Áthaladtunk Zalán, a Dunántúli-dombságon. Azt hittem ha valahol, akkor itt lesz gikszer. De tévedtem.

Az igazi kaland Alba Regia után kezdődött. Az, hogy lépésben haladtunk, a pályaépítési munkák óta egyáltalán nem meglepő. Az sem, hogy meg-megállunk. Csak akkor támadt "valami-itt-nem-stimmel" érzésem, mikor már 20 perce álltunk egyhelyben. Kedves Kalauz (aki meglátván az egyes számot az igazolványomon, felhívta a figyelmemet, hogy a vonaton található ám első osztályú kocsi is), kb. 35 perc elteltével utastájékoztatott bennünket (rajtam kívül még két nő ült az adott kocsiban), hogy befagytak a váltók, Marton tele van, és bizonytalan ideig állunk. Én csak mosolyogtam. Mindezt Kápolnásnyéken. Legalább Martonig eljutottunk volna! Onnan nekem már csak 15 perc busszal, és otthon vagyok.
Telefon anyunak, aki épp Kelenföldön húzta az igát, hogy most mi van. Déli leállt. Martonból jönnek a vonatok +15-tel. Hm.
A két nő elment a vonatról egy harmadikkal, akiért lejött a fia Kelenföldről kocsival. Hogy egyesek milyen bizalmatlanok! :)

Egy óra állás után elindult a vonatunk. Martonon csak kettő percet tartózkodtunk. És itt követtem el az első hibát: nem szálltam le a vonatról. Kellett volna.
A vonat Érd alsó felé közlekedett. Jó érzés volt végre haladni. Legfőképp, mert nem volt mit csinálnom. Kápolnásnyékig tanultam, de ott aztán lemerült a laptopom, így csak ültem a vonaton. Aztán akkor kaptam ismét gyanút, mikor Budafok-Belváros után megálltunk a pályán. Gondoltam magamban, hogy ezt megtehette volna a megállóban is, mert már rég nem lennék itt. Még elkaphattam volna egy vonatot haza. Nem történt. Bemásztunk Albertfalvára, és a már jól ismert "a vonat bizonytalan ideig nem közlekedik tovább" szókapcsolatot hallva, újabb telefon anyunak. "Na, mennek felénk a vonatok?" "Hát egy 3/4 órája jött egy Dunából, szerintem a következőnek az megy vissza." Ez esett meg 15.30-kor.

Remek hír! Örülve másztam le a vonatról egy ELTE-s sráccal, hogy aztán célba vegyük a Budafoki Kocsiszin villamosmegállót. Gondoltam villamosra pattanva, pont elérem Belvároson a vonatot.
A peron végétől a villamosmegállóig kalandos kis út volt számomra, mert a nagy hóban az ágyazaton legalább 4x estem el — ez is egy ok, miért nem szeretem a havat meg a telet — mivel nem láttam semmit..

Anyu mondta, ha elindul a vonat Kelenföldről, akkor megcsörget. Teljesen nyugodt voltam, 16.03-ra kinn voltam Belvároson. Persze én nem tudhattam, hogy a vonat akkor már Hároson járt.. Valószínűleg valahogy összemosták a hangost Kelenföldön (ti is ismerhetitek, amikor elkezdenek bemondani egy vonatot, aztán az félbeszakad, és egy másikat mondanak be), és anyu egy komáromit hallott. Még hívott is, hogy hallott valamit, de aztán azt mondta, hogy a hangos hülye. Ez volt a 2. hibám. Ugyanis nem Belvárosra kellett volna kimennem, hanem 18-assal szépen be a Délibe.

De én Belvárosra indultam. A villamosról leszállva járatlan utakon, térdig hóban úsztam el a peronig, ahol ezután szépen türelmesen, énekelgetve, fel-alá sétálgatva, egyedüliként a megállóban vártam a vonatot, ami természetesen már árkon-bokron-elővároson túl volt. Háromnegyed öt körül anyu hívott, hogy állítólag az a vonat elment 15.55-kor, és jelenleg egy martoni meg egy fehérvári van a listán, szabolcsinak híre sincs, szerinte menjek el valahova a melegbe. Szinte még le sem értem a peronról, mikor láttam egy FLIRT-et befelé a Délibe. Na ez volt az a pont, ahol elszakadt a cérna. Innentől kezdve csak dühösen mondtam a magamét, a saját kis litániámat, saját magamnak. (Ilyenkor biztos viccesen nézhetek ki, mint egy méregzsák :D ). Majd be sem értem a villamosmegállóba, mikor ismét szól a  telefon, hogy hol járok, mert jön egy vonat nemsokára. Vissza a peronra.

De most komolyan? Ki az a hülye, aki menetrenden TELJESEN kívül indítja a vonatot, mikor már csak még 10 percet kellene váratni, hogy legyen ahhoz köze? Nem egyszerűbb kihagyottnak minősíteni, mint +50-nel elindítani, hogy aztán még bizonytalan ideig köze ne legyen a menetrendhez? Gratulálok, Főmenetirányító! (Persze, tudom, szerelvényforduló, blaa-blaa..)

Nem akartam mást, csak már otthon lenni. Annyira fáztam, hogy úgy éreztem, ezer és ezer tűvel szúrkodják a lábamat. Fájt a talpam, már fájt mind a 20 ujjam a hidegtől, és a majd 10 kilós hátizsákom (én legalábbis éreztem annyinak) húzta már a hátamat. Nem úgy terveztem, hogy azt majd egy órán át kell tartanom. Belvároson nemhogy fűtött, de még fedett váróterem sincsen. Ja, és az utastájékoztatást inkább hagyjuk ("a vonat Székesfehérvártól gyorsvonatként tovább közlekedik Nagykanizsára" — és ezt még bemondták kétszer. De hogy melyik vagy milyen vonat, azt nem tudtam meg. Egy darab vonat jött 10 perc múlva Székesfehérvár felírással, de az meg haladt.)

Újabb 40 perc álldogálás és fagyoskodás (mialatt még láttam a Zegről délben induló Citadella gyorsvonatot is elhúzni a Déli felé — hadd ne mondjam, milyen frusztráló volt, hogy még azzal is elértem volna ezt a vonatot) után végre megjött a dunaújvárosi vonat, 3 egység FLIRT képében. Felszálltam, csizma le, láb a radiátorra. A kesztyűmet eltávolítva komolyan aggódni kezdtem, hogy valaha életre fongak-e kelni az ujjaim, de amint láthatjátok, a karakter-kezelésem egészen helyreállt. Így értem haza 14.47 helyett 18.30-ra. Lelkiállapotomat szélsőértékre az hajtotta végül, hogy amint beléptem a szobába, hallottam, hogy még egy dunai érkezik az állomásra, és megy el. Most komolyan? Másfél óráig semmmi, aztán meg 5 perces követéssel kettő is? Normális ez?

3/4 órai forróvíz magamra-eregetése sem olvasztott fel teljesen, de V@kond blogbejegyzése megmosolyogtatta a szívemet meg a lelkemet, és sokkal jobb kedvem lett tőle (egyébiránt maximálisan igazat adok neki, hogy a közlekedés is extrém sporttá válik lassan, ha így folytatjuk), elmúlt az apokalipszis hangulatom, és lett kedvem leírni ezt is — ami nem lesz életem főműve, tudom, hogy nem szórakoztató és feleslegesen hosszú, de a frusztrációm ettől végleg elmúlt.

A történtekből levontam a tanulságot: Télen MÁV-val csak a hülye és a vasutas(csemete) utazik.

Megjegyzem, hogy ahányszor én Zegre megyek, ott mindig van valami bökkenő. Csak hogy párat említsek:

• Pétfürdőn időztünk egy órát, mert nyílt pályán meghalt előttünk egy tehervonat mozdonya.
• Elütöttünk valami szerencsétlent Tárnokon az útátjáróban.
• Székesfehérvár és Dinnyés között az ügyes mozdonyvezető beszaladt a szigetelés alá, és vártuk a segélygépet, hogy kisegítsen minket (szintén egyórás művelet, pedig Fehérvár nincs 10 percre sem).

Személyes meglátások:

• A tél nem is annyira rossz dolog, mint amennyire én ellenségesen bánok vele általában, ha otthon, egy meleg kandalló vagy kályha mellől, forró csokival a kezedben gyönyörködsz a kinti hóesésben. Vagy nem kell egy óránál többet kinn eltöltened.
• További előnye, hogy ilyenkor biztosan nincsenek monszunszerű 20-30 perces esőzések, amikor nekem az ablakban állva kell kivárnom a végét, hogy ne a teljes szobából, csak az ablak előtti fél méterről gyűjtsem össze a befolyt kb. fél vödörnyi mennyiségű vizet, mert beázok.
• További előnynek szokták még mondani, hogy felvenni még egy réteget mindig lehet, míg vetkőzni ugye egy idő után már nincs hova, de én a bőrömet még sosem akartam levetni magamról, szóval esetleg-akár-igazuk-is-lehet kategóriába sorolom.

Várok további javaslatokat, ki miért szereti a telet — vagy miért nem.

Legyetek rosszak, mert a Télapó már elment, és köztudott, hogy az év utolsó három hetéből nem nézi a rosszalkodást a következő évi virgács-osztásnál, és mert nyakunkon a karácsony, olyankor meg minek jónak lenni?!